Nirvana érvelés – Nirvana tévedés

Nem túl elegáns meggyőzési technika a Nirvana érvelés, amit sokszor ironikusan Nirvana tévedésnek is szoktak emlegetni. A módszer lényege, hogy egy megoldást azzal támadnak meg, amiért az nem tökéletes. Ennek alátámasztása érdekében általában egy irreális megoldást hoznak fel, ami bár jól hangzik, de nem megvalósítható.

A Nirvana érvvel nehéz vitatkozni, hiszen egyértelműen rámutat a reális megoldás hibáira. Nagyon leegyszerűsíti azonban a helyzetet, hiszen úgy ássa alá a megoldási javaslatot, hogy nem kínál valós alternatívát. Ráadásul sokszor kelti azt az illúziót, hogy nincsenek további megoldási lehetőségei a problémának.

nirvana.jpg

A közéletben, politikában gyakori ez a fajta kommunikáció. Például a környezetvédelemmel kapcsolatban sokszor merül fel az, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázása sem környezetbarát megoldás, hiszen ezek felépítéséhez és üzemeltetéséhez is kell olyan tevékenységet végezni, ami károsítja a környezetet. Vagyis nem jó, hiszen ennek is van hibája, hátránya.

A Nirvana érvelés leggyakrabban véget vet az érveléseknek, és úgy tesz értéktelenné javaslatokat, hogy nem kínál helyettük jó megoldást. Tehát az előző példánál maradva azt eredményezi, hogy mivel nem tökéletes a megújuló energiaforrások használatának módszere, ezért az hibás, vagyis maradjon a régi. Vagyis a legtöbbször az, ami lényegesen rosszabb. 

A Nirvana érvelésre jellemző, hogy nem összehasonlítja a lehetséges megoldásokat, hanem csak kiemeli az egyik hibáját. Nem törődik azonban azzal, hogy a hátrány ellenére még bőven lehet valami jobb a másiknál.

Vagyis kritikákkal rámutat arra, hogy mi a hiba, és ezért azt sugallja, hogy mivel az nem tökéletes, ezért egyből rossz. 

Sok olyan téma van, amivel kapcsolatban nem csak az a kérdés, hogy melyik megoldás jó vagy rossz. Inkább egymáshoz viszonyítva érdemes vizsgálni őket.

Ha velünk szemben valaki ezt alkalmazza, akkor nagyon ügyeljünk a válaszainkra. Felismerhetjük a jelenséget, ha a másik csak kritizál, de nem hoz kivitelezhető javaslatot. Pláne nem olyat, ami jobb, mint a miénk. Erre nyugodtan kérdezzünk vissza, hiszen érdemes kiállnunk az ötleteink mellett akkor is, ha azokat le akarják járatni.

Nem mellesleg sokkal könnyebb megkritizálni valami, mint működő javaslattal előállni. :-)