zámtalan kísérlet mutatta már ki, hogy milyen hatások alapján alkotunk véleményt. A szép embereket rendszerint kedvesebbnek, sőt megbízhatóbbnak tartjuk. Gyakran feltételezzük róluk, hogy sikeresebbek az átlagnál. A szemüvegesekről azt gondoljuk, hogy okosabbak a többinél, ezért jobban elfogadjuk a tanácsaikat. Holott a két dolog között nem biztos, hogy van összefüggés, csak az egyik pozitív jelleg kivetül egy másik tulajdonságra is, amit emiatt pozitívabbnak látunk.

Ez a Holdudvar-hatás, vagyis amikor egy-két paraméter alapján olyan tulajdonságot is érzékelni vélünk, amik nem feltétlenül léteznek. Éppúgy, ahogy a Hold körül látott űrt fényesnek látjuk a Holdról visszaverődő fény miatt.

Ha egy gyártóról egyszer jó tapasztalatunk volt, akkor előszeretettel gondoljuk, hogy a többi gyártmánya is ugyanolyan jó lesz. Illetve egy másik példa: egy újság címoldalán szereplő híresség általában azt sugallja nekünk, hogy az egész lap tele lesz érdekességekkel. Ezért megvesszük, és végül vagy így lesz, vagy nem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szép emberek megbízhatatlanabbak, a szemüvegesek nem okosak, egy újságban pedig nem lehetnek kellően érdekes cikkek ahhoz, hogy érdemes legyen megvenni őket. De a biztonság és az érdekesség kedvéért inkább legyünk tisztában azzal, hogy mi hogyan hat az emberekre – így akár ránk is.  

Éppen ezért érdemes ragaszkodni az alapvető kérdésekhez. Biztos, hogy jól érzékeljük? Lehet, hogy mi magunk tévesztjük meg magunkat?

És ha esetleg kellő önkritikával áldott meg bennünket a sors, vagy épp a balsors :-), akkor megnézhetjük, hogy mi magunkkal kapcsolatban jól ítélünk e meg mindent, vagy akár saját magunkat is el tudja-e vakítani az egónk fénye. Szokták mondani, hogy valaki más szemében a szálkát is meglátja, de a sajátjában a gerendát sem. Ez a mondás remekül leírja a Holdudvarhatást. A hibáinkat könnyen eltakarhatja saját magunk elől az, hogy rólunk van szó. Nem véletlen, hogy sokszor Glória-hatásnak is nevezik a jelenséget. Szinte már egy glóriát látunk a fejünk felett, pedig csak részrehajlóak vagyunk magunkkal szemben, és emiatt nem vesszük észre a hibáinkat. 

A kommunikáció nehéz dolog, és sok kurázsi kell hozzá, hogy ne csak másokban lássuk meg a hibákat, hanem saját magunkban is. Ha azonban ez sikerül, akkor óriási lépést tettünk az őszinte önismeret, ezzel a nyugalom és a kiegyensúlyozottság felé. 

2023-ra azt kívánom, hogy nézzünk szembe magunkkal, és kezdjünk el dolgozni a hibáinkon, amiket talán a Holdudvar-hatás eltakart előlünk korábban. Nehéz feladat, de jó hír, hogy csak akarni kell. Ha így teszünk, akkor biztosan nyugodtabb, és szebb hely lesz ez a világ!

Sikeres önismeretet és kitartó tanulni vágyást kívánok mindenkinek 2023-ra is!

"Addig innen fel nem állunk, amíg ezt meg nem tanuljuk!" Ismerős mondat a tanulóasztal mellől, ugye? De mi van akkor, ha éppen az kell a hatékony tanuláshoz, hogy ne érjünk egyből a végére a tanulandónak? Lehet jobb módszer az, amikor megszakítjuk a tanulási folyamatot és másra koncentrálunk? 

Aktuális kérdések ezek, mert elkezdődött az iskola, a szülők nagyobb, a gyerekek lényegesen kisebb örömére. Ezzel együtt elkezdődött annak a latolgatása is, hogy hogyan szervezzük a tanulást, hogy jobb jegyeket szerezhessenek a gyerekek, de lehetőség szerint az ezzel járó stressz szintjét se emeljük az egekig.

Mert a tanulás bizony sok stresszt okozhat, és sokszor még azt sem érjük el vele, hogy a tananyag jól beépüljön a gyerek fejébe. Mert mi is a szokványos menetrend? 

Átnézzük a tanulandó anyagot, beszélünk róla, értelmezzük, majd amikor már azt hisszük, hogy kész vagyunk, akkor kiderül, hogy a gyerek bizony már el is felejtette azt, amit az elmúlt órákban tanult. Ekkor jön a szülő részéről a kétségbeesés, és bizony sokszor elhangoznak olyan szavak, amik még inkább aláássák a gyereknek azt a hitét, hogy képes lesz valaha megtanulni ezt az anyagot, vagy bármi mást az életben.

Néhány módszert egészen biztosan megéri kipróbálni, hogy a fenti helyzetek számát csökkentsük, és ne áldozzuk fel se a gyerek motivációját, se a saját idegrendszerünket, és lehetőség szerint a tanulást se utáltassuk meg a gyerekünkkel. Inkább ismerjük meg alaposabban a Zeigarnik-hatást, és nézzük meg, hogy hogyan tudjuk ennek elemeit hasznosítani!

Ugye egyértelmű, hogy hogyan jön mindez a hatékony tanuláshoz? Érdemes megszakítani a tanulást egy adott tantárgyból, és másra, akár egy másik tantárgyra koncentrálni egy ideig, majd utána újra visszatérni az előzőhöz. Elsőre talán azt hinnénk, hogy egyrészt ez időigényes, másrészt pedig csak összezavarja a gyereket, ha két tárgyra kell egymás után koncentrálnia. A tapasztalat azonban az ellenkezőjét mutatja: az eredeti tantárgyhoz való visszatéréskor a gyerek agya friss lesz, és jól fog emlékezni az első szakaszban tanultakra. Vagyis egy adott tárgy tanulása után nem kell feltétlenül pihennünk, mert az agyunk attól is felfrissül, ha valami mást tanulunk.

Azon kívül, hogy frissebb lesz az agyunk, még lényegesen több információra is fog emlékezni, mintha végig csak az eredeti tárgyra koncentráltunk volna. 

Persze legyünk őszinték: nincs biztos recept, ha olyan nehéz célt tűzünk ki magunk elé, mint a hatékony, stresszmentes tanulás. Viszont ha már ez a célunk, akkor nem árt komolyabb szakmai anyagokat és módszereket is megismernünk, mert ezek segítségével könnyebben célt érhetünk. 

Hatékony tanulást minden gyereknek és minden szülőnek az új tanévre!

Biztosan sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy amikor elkezdtünk beszélgetni valakivel, akkor feltűnően sok közös pontot találtunk vele, akár csak néhány perc alatt. Mintha egy rég nem látott barát lenne a másik, akivel annyi a közös pont, hogy az már elképesztő. 

Kiderül például, hogy a másiknak is annyi idős a gyereke mint a miénk, neki is épp a fogorvossal gyűlt meg a baja mostanában, ahogy nekünk is. Sőt, ha régebbre nyúlunk vissza, akkor még durvábbnak tűnik a párhuzam: esetleg kiderül, hogy ő is élt-halt gyerekkorában a legókért vagy a matchbox autókért, és hogy tini korában ő is hónapokat könyörgött a szüleinek, mire megvettek neki egy walkmant a dollár botban. És amikor már úgy érezzük, hogy mintha ugyanazt az életet éltük volna, mint a beszélgetőtársunk, akkor kiderül, hogy az ő édesanyját is Máriának vagy Erzsébetnek hívták. 

Ez az a pont, amikor már kb. biztosak vagyunk abban, hogy megtaláltuk a másik felünket, a lelki társunkat, és máris a bizalmunkba fogadjuk a nemrég megismert embert. Innentől kezdve megbízunk benne, támogatjuk, és mélységesen szimpatikusnak találjuk.

VIGYÁZAT! Épp ettől lesz veszélyes mindez, hiszen a közösnek tűnő múltból arra következtetünk, hogy a jelenünk, és akár a jövőnk is azonos lehet!

Pedig mindez gyönyörű érzés, és őszinte melegséggel tölt el minden jó érzésű embert, ha talál valakit, akivel ennyi az egyezés. De biztosan annyira hasonlítunk? Biztosan annyi a közös pont kettőnk között, vagy inkább valami pszichológiai jelenség áll az érzés hátterében? A helyes válasz a második, ezt a jelenséget nevezzük texas-i mesterlövésznek!

Ugyanez a sorrend váltás történik a kommunikációban is: az azonos korú és társadalmi szintű embereknek nagyon sok közös pontja lesz: a gyermekkorukban a lego volt az egyik legmenőbb játék, így sokan könyörögtek ezért a szüleinknek. A szülők generációjában pedig az egyik leggyakoribb név a Mária és az Erzsébet volt, így nagy valószínűséggel találni fogunk olyat, akinek az édesanyja neve megegyezett a miénkkel. És ugyanez igaz a jelenre is: ha mindkettőnknek kisgyereke van, akkor valószínűleg rendszeresen járunk vele fogorvoshoz, ahol nem nehéz problémákkal találkozni.

Tehát így érvényesül a mesterlövész módszertan: teljesen természetes, hogy a hasonló korúakkal hasonlóak a problémáink és az élethelyzeteink. Azonban az is biztos, hogy bár sok a találat, azért rengeteg olyan dolog van, ami egyáltalán nem közös bennünk. És hogy a közöseket látjuk meg jobban, vagy az ellenkezőeket, az csak szándék kérdése. Vagyis attól függ minden, hogy hova és főleg mikor rajzoljuk meg a céltáblát.

Klasszikusan magas az előfordulása a módszernek az összeesküvés elméletek hívői között. Hiszen ha keressük a közös pontokat, akkor meg is fogjuk találni őket, és bizony összegyűjtve nagyon hatásos tud lenni minden információ. Ne feledkezzünk azonban el két dologról: egyrészt ilyenkor figyelmen kívül hagyjuk azt a sok dolgot, ami nagy eltérést mutat két történet között. Másrészt pedig lehet olyan, hogy valami szimpla véletlen miatt egyezik meg.

Tipikus példa erre Nostradamus jövendölései közül jónéhány. Eleve nostradamus-i homályként emlegetik azt a megfogalmazást, amitől minden jóslat érthetetlenebb lesz, illetve minden szó kb. bármit jelenthet, ha nagyon meg szeretnénk tölteni jelentéssel. 

De a racionális gondolkodásnak itt is működnie kell: több száz jóslat maradt fenn Nostradamus-tól, de ebből csak néhány olyat ismerünk, ami számunkra konkrét értelemmel bír. Vagy legalábbis szeretnénk úgy látni, hogy ezek a jóslatok célba érnek. Elképzelhető volna, hogy fejben kiválasztottuk a legjobb találatokat, és mi magunk rajzoltunk köréjük a céltáblát? 

Ugyanez a logika érvényesül a Titanic, és az építését megelőzőleg kiadott könyv, a Titán között. Sok a hasonlóság, de még több az eltérés. Vagyis megint csak mi döntjük el, hogy melyiket domborítjuk ki, és hogy adunk-e helyet a véletlennek.

És mint tudjuk, a vélemény szabad. Vagyis hadd gondoljon mindenki azt, amit szeretne jóslatokról, adatok hasonlóságáról, vagy akár a véletlenről. A lényeg talán csak annyi, hogy tudjunk róla, hogy vannak texas-i mesterlövészek, akik akarva-akaratlanul csoportosítják ezeket az információkat, befolyásolva ezzel bennünket. Sőt, sokszor mi magunk vagyunk azok, akik összefüggést keresünk információkban, és mi magunk rajzoljuk a kört a találatok köré. Ismerjük el, hogy van bennünk egy komoly hajlandóság, hogy meghallgassuk őket, hiszen az agyunk folyamatosan összefüggéseket, mintákat keres. És bizony néha ott is találunk ilyet, ahol igazából nincs is. 

Szóval döntsünk és csoportosítsunk úgy, ahogy csak szeretnénk. De jó, ha nem felejtünk el kételkedni, és mindenképpen érdemes tudni arról, hogy saját magunkat is megtréfálhat egy texas-i mesterlövész, mielőtt ellovagol a naplementébe.

Végezetül egy tanulságos mondás: "Attól, hogy paranoid vagy, még nem biztos, hogy nem követnek!". Vagyis bármi lehetséges, és annak az ellenkezője is. Annyi biztos, hogy hatékony meggyőzési és kommunikációs modelleket mindig megéri megismerni, és működés közben is felismerni őket. Akkor is, ha velünk csinálják, akkor is, ha mi csináljuk másokkal, és akkor is, ha mi magunk vagyunk azok, akik megtévesztjük saját magukat.

Gyermekkorunk találós kérdései közül biztosan sokaknak ismerős lesz a következő:

Ha ennél mélyebbre akarunk menni, akkor érdemes így feltenni a kérdést: Hogyan használhatják a nevünket arra, hogy befolyásolhassanak bennünket

Figyelem felkeltése

A figyelem felkeltéséhez személyesen általában elég egy látványos ruhadarab, egy hangosabb szó, vagy egy érdekesebb szóhasználat. Klasszikus figyelemfenntartó módszer a szemkontaktus is, vagy az, ha a beszélgetőtársunk megérinti a karunkat. A leginkább árulkodó jel azonban mégis az, ha a nevünket használják. Azonnal jobban kezdünk figyelni akkor is, ha korábban kicsit már elkalandozott a figyelnünk. Min alapszik mindez? Azon, hogy az egyik legszeretettebb szó mindenki számára épp a saját neve, ezért ha azt halljuk, akkor mindig éberebbé válik a figyelmünk.

A figyelem aktívan tartása néha nagyon nehéz - egy nevet kimondani viszont nagyon egyszerű dolog!

Befolyásolás

A hétköznapi, természetes kommunikációban nem jellemző, hogy valaki a velünk való beszélgetésben furcsán sokszor szólít a nevünkön bennünket. Nincs is erre szükség, hiszen ha ketten beszélgetünk, akkor egyértelmű, hogy hozzánk beszél a másik. Ha mégis azt vesszük észre, hogy a másik fél sokszor használja a nevünket, akkor nagyjából biztosra vehetjük, hogy el akar adni nekünk valamit, vagy legalábbis tudatosan akar meggyőzni bennünket valamiről.

Rokonszenv vagy ellenszenv?

A hangsúly természetesen most is a megfelelő arányokon van. Ha valaki természetes mennyiségben használja a nevünket, akkor azzal azt üzeni, hogy figyel ránk, és fontosak vagyunk neki. Tipikusan jó példa erre a dicséret: ha például a főnökünk azt mondja, hogy "Szép munka!", akkor annak természetesen örülünk. Ha viszont ehhez hozzáteszi a nevünket is, akkor érezzük igazán kitüntetve magunkat. Olyan ez, mintha a dicséretet még 10-zel megszorozták volna. Mindennek hatására a másik félről az a benyomásunk alakul ki, hogy figyel ránk és elismer bennünket. Márpedig akinél ezt érezzük, az iránt rokonszenvet is érzünk.

Ha azonban túlhasználják a nevünket, akkor azzal épp az ellenkező hatást érhetik el: ellenszenvet fogunk érezni. Ahogy fenn is szerepel, a figyelem felkeltésének egyik eszköze az, ha megérintik a kezünket. Képzeljük el, hogy mindezt nem egyszer csinálja velünk valaki, hanem néhány percenként. Ugye, mennyire zavaró lenne? A nevünk ismételgetésével és túlhasználásával ugyanezt érik el az emberek: elfordulnak tőlük.

És ugye nincsenek véletlenek: ha valaki nem természetes módon kommunikál velünk, akkor az általában azért van, mert van valami hátsó szándéka. Mivel a céljára koncentrál, ezért nem tudja biztosítani a kommunikáció természetességét. Az esetek nagy többségében ilyenkor el akarnak adni nekünk valamit: lehet, hogy csak önmagukat, hogy szimpátiát érezzünk velük szemben, de jó eséllyel valami mást is.

Szóval maradjunk nyitottak a kommunikációs elemek beazonosításával kapcsolatban. Ha úgy érezzük, hogy valami nem természetes, akkor valószínű, hogy el akarnak nekünk adni valamit, vagy meg akarnak győzni bennünket valamiről. Ne engedjük, hogy olyanok váltsanak ki bennünk szimpátiát, akik befolyásolni szeretnének bennünket, és a szimpátiánkat a saját céljaikra fordítják. 

Ha azonban valakit szeretnénk elismerni, akkor a dicséret mellé mi is tegyük oda a nevét néhányszor, hogy még nagyobb örömet szerezzünk a másiknak! Nem utolsó sorban lássuk meg a pozitívumot a természetes, hátsó cél nélküli kommunikációban, ami nem szól másról, csak arról, amiről az elhangzott szavak beszélnek.

A napokban több cikket is olvastam abban a témában, hogy mi jellemzi a rendőrségen zajló kihallgatásokat. Az egészet egyszerű szakmai nyitottság és érdeklődés miatt kezdtem, de egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyi párhuzamot találok majd a kihallgatásokat jellemző kommunikáció és aközött, amit én magam is értékes és tartalmas beszélgetésnek hívok.

Persze óriási különbségek is vannak, akár a beszélgetés célja, akár a két fél közötti viszony miatt. Míg a kihallgatások esetében egyoldalú kommunikációról van szó, addig egy ideális baráti beszélgetésben mindkét fél beszél, érdeklődik és reagál, és főleg egyenrangú egymással. Nem utolsó sorban ez a kihallgató félnek egy munka, és nem egy normál beszélgetés.

Visszatérve a kihallgatásra, ott teljesen biztos, hogy nincs szó sem tettetett érdeklődésről, sem udvariaskodásról: a kérdező nagyon figyel a kihallgatottra, legyen szó tanúról vagy vádlottról, hiszen tőle kaphatja meg a szükséges információkat, amivel tovább tud lépni az ügyben.

Összefoglalom a legfontosabbakat, amiket a rendőrségi kihallgatáson zajló kommunikáció szabályairól tanultam. Érdekes lesz látni, hogy mennyire egyezik a tartalmas beszélgetések jellemzőivel - többről részletesebben is olvashatsz a blogban, külön cikkekben.

1. Nyitott kérdések - a megnyitásért és a konkrét információkért: A kérdezőnek a kihallgatás elején nyitott kérdéseket kell feltennie, hiszen ezekre adott válaszok alapján állítja össze az információkat. Vagyis azt kérdezi: MIT?, KI?, MIKOR?, HOGYAN? Részletesebben itt olvashatsz a nyitott kérdésekről.

2. Egyszerre EGY kérdés! A kihallgatás során alkalmazott hatékony kommunikáció fontos része, hogy ne soroljunk fel több kérdést, hanem egyszerre mindig csak egyet. Várjuk meg a választ erre, majd utána jöhet a következő kérdés és válasz.

3. 80-20 szabály: a kihallgató számára javasolt, hogy a beszélgetés során ő maga az idő 20%-ában beszéljen, míg a 80%-ot a kihallgatott fél meghallgatásával érdemes töltenie. Pareto elvnek is nevezik ezt az arányt, és ezen a néven gyakran találkozhatunk vele gyártási technológiák, projekt menedzsment és elemzések területein egyaránt.

4. Testbeszéd: külön figyelmet kell fordítani a kihallgatás során arra is, hogy ne csak szavakkal kérdezzünk, hanem a testbeszédünk is azt sugallja, hogy valóban érdekel bennünket a válasz. Vagyis a felsőtestnek a beszélő felé kell fordulnia, és érdemes kerülni a keresztezett végtagokat, különösen a kezek esetében, mert azok elzárkózásra utalnak, és nem keltik a beszélő mondanivalója felé irányuló nyitottságot.

5. Hanghordozás: a fentieken túl külön figyelmet szentelnek annak, hogy a kommunikáció során milyen legyen a kihallgatást vezető személy hanghordozása. A feszültség ugyanis feszültséget szül, így a kiabálás, ideges kommunikáció nem teremti meg azt a türelmes és nyitott helyzetet, amiben egy tanú például úgy érzi, hogy valóban figyelnek rá, és megéri elmondani mindent, amit látott.

6. Parafrázisok: a kihallgató fél azzal foglalja össze a kapott információt, hogy ő maga is elmondja azt, vagyis a saját szavaival megismétli a hallottakat. Ez egyrészt megnyugtatja a beszélőt, hogy figyeltek rá, másrészt lehetőséget ad arra is, hogy ellenőrizzék, vajon mindkét fél ugyanúgy értelmezte-e az elhangzottakat.

7. Aktív hallgatás: a módszer nagyon egyszerű, annyit jelent, hogy beszélünk, de nem mondunk semmi újat, csak megismételjük a beszélő szavait. Például ha valaki azt mondja, hogy "Ez nagyon nehéz helyzet volt", akkor az aktívan hallgató fél azt válaszolja "Igen, nagyon nehéz volt." Részletesen itt olvashatsz a technikáról.

Vagyis kérdezzünk, figyeljünk a másikra, akarjuk pontosan érteni, amit mond a másik, és biztosítsunk mindennek pozitív, odafigyelő légkört. Ez az alapvető recept a kihallgatásokhoz - és az igazán jó beszélgetésekhez is!

És hogy mi a tanulság? Ne féljünk tanulni a profiktól akkor sem, ha másik területen dolgoznak. De működő elemeket és módszertanokat mástól megtanulni nem ugyanaz, mint gondolkodás nélkül lemásolni azt. A tanultakat csak a megfelelő helyen alkalmazzuk, mert bár sok a hasonlóság, de soha nem szeretné senki, ha a beszélgetések kihallgatásokká válnának!

Manapság sajnos újra többször is lehet hallani az úgynevezett "unikázós" átverésekről. Az áldozatok azt mesélik, hogy váratlanul kapnak egy hívást egy ismeretlen számról, a hívó az egyik szerettüknek adj ki magát és azt kéri, hogy segítsen. És mi a segítség? Természetesen a PÉNZ! A felhívottak megijednek, stresszehelyzetbe kerülnek, és emiatt rosszul hallanak (nem ismerik fel a hangról, hogy nem is az unokájuk beszél), és persze sokszor rosszul is döntenek - vagyis fizetnek. Közben pedig az unoka nyugodtan alszik az ágyában, mit sem tudván arról, hogy mi zajlik a nagyszülőknél.

Mert persze nem a szerettük került bajba, csak egy durva és minden eleganciát és emberséget nélkülöző átverésnek lettek az áldozatai. Utólag hallva a történeteket néhány pontnál gyanús lehetett volna a szituáció, de mivel az ijedtség és az aggódás tompítja a józan ész súgta érveket, ezért ott a szituációban ezeket gyakran figyelmen kívül hagyják. Így válnak áldozattá.

A módszer alapja az STR, vagyis a "Ráijeszt, majd megoldást kínál" technika. A hívó veszélyhelyzetre hivatkozik, így megijedünk, és azonnal a megoldást kezdjük keresni. Ezt a reakciót kihasználva a telefonáló máris mondja azt, amivel a helyzet megoldható, vagyis hogy fizessünk. Az STR technikáról részletesebben ITT olvashatsz. 

Lássuk, hogy milyen kommunikációs elemekből áll össze az unokázós átverés, és milyen jelek alapján következtethetünk arra, hogy mi is épp ennek a célkeresztjébe kerültünk:

Csali: veszélyhelyzet van!

A beszélgetés indulása az, hogy a kiszemelt áldozat hozzátartozója veszélyben van. Ilyenkor egyből átkapcsol az agyunk MEGMENTŐ üzemmódba, és már csak a következő lépésekre koncentrálunk. Vagyis bekaptuk a csalit.

MOST vagy SOHA!

Az unokázós átveréseknél a telefonáló úgy tálalja a helyzetet, hogy most azonnal kell cselekedni. Vagyis nincs idő gondolkozni, és különösen nincs idő telefonálni. De miért is ne lenne idő erre? Az átverés célpontjai általában mindössze 1 hívásra vannak attól, hogy ne váljanak áldozattá. Ha felhívják közvetlenül azt, akinek a nevében telefonáltak, akkor általában azokat az otthonuk nyugalmában találják majd.

Csak MI segíthetünk!

Az üzenet lényege, hogy csak MOST és csak MI segíthetünk! Normális esetben felmerülne a kérdés a nagyszülőkben, hogy miért nem a szülőket hívta az unoka. De ha ezt megkérdezzük, akkor erre már eleve bekészített válaszokat kaphatunk. Szóval akár rákérdez valaki, akár nem, az biztos, hogy egy intő jelnek kell ezt is tekinteni.

Beazonosítás: a kihagyott lehetőség

Soha nem egy távoli ismerős az, akinek kiadják magukat a csalók, hanem mindig egy közeli hozzátartozó. Általában az unoka, erről is kapta a nevét ez a fajta az átverés. Viszont a telefonáló nem tudja előre, hogy valakinek fiú vagy lányunokája van-e. ezért érdemes ügyelni arra, hogy ezt a csalók a legelső mondatokban próbálják belőni. Ha el is találják, akkor is nálunk van több információ az unokáról, így érdemes arra visszakérdezni, de úgy, hogy a válaszból el tudjuk dönteni, hogy kivel beszélünk. Például kérdezhetünk rafináltan: "Apád/Anyád nincs ott? Megint Németországban vannak?". Használjunk olyan helyszíneket, ahol még biztosan nem járt a másik. Vagy ha nem akartunk ennyire agyafúrtak lenni, akkor azonosítsuk be őt, és kérdezzük meg, hogy mikor született, hogy hívják a testvérét, stb. Ezekre a legnagyobb bajban lévő is tudja a választ. Ha viszont nem jön felelet, akkor azt vehetjük úgy, hogy kifogtunk a csalókon és nem próbálkoznak többé velünk.

Agy kikapcsolás

A megtévesztések egyik ismérve, hogy vagy túl sok, vagy túl kevés információ hangzik el a kommunikáció során. Mivel az unokázós átverésben az a lényeg, hogy összezavarják és kikapcsolják a gondolkodást a másik félben, ezért ők általában a túl sok információ változatot használják. Veszélyes helyzet, hiszen ilyenkor úgy akarjuk megoldani a problémát, hogy nem értjük azt. Nem mellesleg elengedjük a fülünk mellett azokat az információkat, amik visszatéríthetnének bennünket a racionálitás talajára. 

Alkudozás

És végül, de nem utolsó sorban az alkudozás az az elem, ami gyakran előkerül az unokázós átverésekben. A telefonáló nem tudhatja, hogy mennyi pénzt tartunk otthon, ezért ha túl sokat kér, és kiderül, hogy bár szívesen segítene a nagyszülő, de nincs nála annyi, akkor megkezdődik az alkudozás. Kiderítik, hogy mennyi pénzt tud a célpont előteremteni nagyon gyorsan, majd azt mondják, hogy az is elég lehet. Ha ez a beszélgetés elején történne, biztosan kevesebben sétálnának bele az átverésbe. De ezen a ponton már rég a szubjektív elemek dominálnak, és ezek megakadályozzák, hogy egy olyen árulkodó jel feltűnjön bárkinek, mint az alkudozás.

Természetesen a válasz az, hogy ha bajba kerül egy családtagunk, annak segítsünk. Ha azonban azt érezzük, hogy valamiért csak most, és csak mi segíthetünk, akkor éljünk a gyanúval, hogy átvernek bennünket. Azonosítsuk be valamivel a telefonálót, és tegyünk mi is csali mondatokat a kommunikációnkba! Legfőképpen pedig maradjunk higgadtak, és adjunk pár percet magunknak, hogy átgondolhassuk a dolgot. Kérdezzük meg többször, hogy MIÉRT? és leginkább hívjuk fel azt, akinek a nevében telefonálnak, vagy a szüleit - vagy ami talán még ennél is jobb: a rendőrséget. 

Talán sokan hallották már a következő viccet. Azt mondja a feleség a férjének: "Kérlek, menj el a boltba, vegyél kenyeret, és ha van tojás, hozzál hatot." 

Mit hoz haza egy átlag ember? 6 tojást. Ámde mivel jön haza az informatikus? Nyilván 6 kenyérrel!

A vicc jól mutatja a gondolkodásbeli különbséget. Érdemes, és egyben nagyon érdekes is jobban megismerni az informatikusok gondolkodásmódját ahhoz, hogy megérthessük őket. A bevásárlós példánál maradva pedig azért is, hogy végül azt kapjuk, amit szerettünk volna. A helyzet nem egyszerű, ezért hasznos lehet néhány tanács.

SZÓTÁR IT-SOKHOZ

Mindenképpen jól jöhet például egy szótár, hogy a kérdéseinkre kapott válaszokat is biztosan úgy értsük, ahogy kell. Ezek nem a szakzsargonba tartozó, vagyis nem a szakmát érintő kifejezések lesznek, hanem inkább olyanok, amivel a válaszokat könnyebben dekódolhatjuk. Tehát lássunk néhány konkrét szót, és azok jelentését az IT-sok szótárából! 

1. Bug = valami nem jó, nyugodj bele!

A bug egy hiba a szoftverben, ami azért kapta a bug (=bogár) nevet, mert a régi számítógépeknél a legtöbb probléma oka az volt, hogy egy bogár elrágta a vezetékeket. Ma már persze nem ez a tipikus hiba, de a problémák okát ma is meg kell keresni, kijavítani, majd letesztelni, hogy biztosan jól működik-e minden. Vagyis a "bug" szó alapból a problémát jelenti, egy hibát a programban. Érdekes módon sokszor mégis úgy is használják, mint önmagát magyarázó szó:

2. Business Analyst = aki jó esetben meg is akarja érteni, amit mondunk

A jól működő kommunikációhoz elengedhetetlen, hogy ne csak képes legyen valaki megérteni, amit a másik mond, hanem akarja is azt megérteni. Ez az IT esetében a BA (Business Analyst) szerepkör. Manapság a nagyobb vállalatok őket alkalmazzák mediátorként az üzlet (megrendelő) és az IT között. Vagyis ők azok a szereplők a kommunikációban, akik nemcsak hogy képesek megérteni mindkét oldalt, de meg is akarják találni a közös hangot. Legalábbis ideális esetben, mert azért a BA-k legtöbbször inkább az IT-hoz húznak, nem a mediátor szerephez.

3. By design = ezt így kérték, most már késő változtatni!

Ha megkérdezzük, hogy egy programban mi miért működik éppen úgy, ahogy szerintünk kellene, akkor gyakran érkezhet a "By design" válasz. Ez annyit jelent, hogy a programozó véleménye szerint így kérte a megrendelő, vagyis ha nem jó így, akkor nem a fejlesztő a hibás, hanem az, aki ezt így rendelte meg. További lépéseknek helye nincs, el kell fogadnunk a helyzetet, a szoftver így marad. Talán csak egy megoldás lehet: elolvasni a dokumentum leírást (specifikációt), hogy biztosan úgy kértük vagy sem. Ezt azonban nem teszi meg soha a user, inkább belenyugszik a megváltoztathatatlanba.

4. CR (change request) - nem figyeltél, fizesd ki, és legközelebb majd olvasd el a specit!

Egy program a specifikáció alapján készül el, amely minden kívánt folyamat leírását tartalmazza. Miután a dokumentum véglegesítésre került (vagyis a megrendelő elfogadta), már nem módosítható. Vagy ha nagyon kell, akkor természetesen van az a pénz, amennyiért lehet módosításokat eszközölni. Ennek megkérése a CR, vagyis a változtatás kérés. Költséges hobbi, ami lényegesen kevesebb kiadást okozna, ha a megrendelő elolvasta volna részletesen a specifikációt.

5. Folyamatban van = senki nem nyúlt még a feladathoz, és ha nem kérdezel rá sokszor, akkor nem is fog!

Ha megkérdezel egy IT-st, hogy hol tart az általad kért dolog, és arra azt válaszolja, hogy "Folyamatban van", akkor azt nyugodtan értsd úgy, hogy még senki sem csinált vele semmit. A munka még el sem kezdődött. Az ilyen típusú kérdések és válaszok könnyen végtelen ciklust alkothatnak, amiben az nyer, aki tovább bírja. Ha elég kitartó vagy, előbb-utóbb még az is lehet, hogy a problémád megoldódik!

6. Speci (specifikáció) = a megrendelő szemében NEM elolvasandónak minősülő dokumentum, így ez a legtöbb probléma forrása

Egy szoftver általában egy részletes egyeztetés alapján készül el, ami a megrendelő végleges kéréseit tartalmazza. A megbeszélteket részletesen leírják egy dokumentumban (specifikáció), benne folyamatokat és képernyőket egyaránt találhatunk. Minden szuperül működne, HA alaposan elolvasná mindkét fél, főleg a megrendelő. De inkább csak a programozók lapozgatják, hiszen ez alapján tervezik meg, majd kivitelezik a szoftvert. 

A specifikáció alapján egy használatot segítő kézikönyv (Manual) is készül, ennek olvasottsága szintén nulla közeli. Az erre való emlékeztetésre alkalmazzák az informatikusok a RFM (Read the f...ing manual) vagy szebbre fordítva a "Könyörgöm, olvasd el a kézikönyvet!" üzenet is. Valóban sok kérdésre megtalálnánk benne a választ, de mivel lényegesen hosszabb, mint egy online chat üzenet, ezért ez nem történik meg.

7. User = ember, középvezetői szint alatt

Az IT-sok a kommunikációjukban valós neveket leginkább csak a felső vezetők esetében használnak. Ezen nem kell megsértődni, mivel a jelenség főleg azon alapszik (az empátia helyenkénti hiányán túl), hogy az informatikusok a rendszerek és az abban működő folyamatok oldaláról közelítik meg a problémákat. Ennek megfelelően ami egy ember problémája, az sokaké lehet. Tehát általánosítanak. A szemükben egy átlag ember nem egy személyiség, pláne nem egy érző lény, hanem egy felhasználó, így a szót nem kell negatívnak értékelnünk.

Ellentétben az 1 bites user és az egység sugarú user szavakkal, mert ott már ne dilemmázzunk, azokat nyugodtan vegyük erősen degradáló kifejezéseknek.

8. Work around = az IT ragtapasz

Egy hibát több módon is meg lehet oldani: szépen, alaposan, stabilan - vagy tehetünk rá egy ragtapaszt, és máris elrejtettük a problémát. Ugyanígy az IT-ban is sokszor alkalmaznak tüneti kezeléseket, kerülő megoldásokat (work around-okat). A tervek (értsd: a naiv álmok) szerint ezek addig maradnak, amíg a végleges javítás meg nem történik. A work around-ok általában kevésbé stabil megoldások, szakmailag sem ezek a legjobbak, de ideig-óráig megoldják a problémát. És ebből van a legtöbb probléma is: az áthidaló, ideiglenes megoldásként induló módosítások állandóvá válnak, és a végleges, stabil megoldások ideje nem köszönt be. Valahogy úgy képzeljük el ezeket, mint a '60as évek panelépítkezéseit. A terv az volt, hogy átmenetileg megoldják velük a lakhatási gondokat, és 2-3 évtized múlva eltűnnek a városképről. De nem így lett, hanem velünk maradtak, ahogy a work-around-ok is.

ÍGY KOMMUNIKÁLJUNK!

Most már pár szót pontosabban értünk, amelyekkel az IT válaszokban találkozhatunk. De nézzük meg azt is, hogy nekünk mi mentén érdemes kommunikálni, ha IT-sokkal beszélünk és szeretnénk náluk célt érni. Fontos, hogy a leggyakrabban használt kommunikációs elemeink kerülnek itt felsorolásra, amiktől a legnehezebb lesz megválnunk!

1. Feltételes mód - KERÜLENDŐ!

A magyar nyelvben a feltételes módot gyakran használja az átlagember arra, hogy udvariasabb legyen tőle egy felszólítás. Például: ki tudnád nyitni az ajtót? A kérdés nyilván nem arra vonatkozik, hogy képes-e erre az illető, hanem ez igazából egy felszólítás arra, hogy a másik nyissa ki az ajtót. Ezt a formulát azonban nyugodtan elfelejthetjük, ha egy klasszikus IT-stól szeretnénk kérni valamit. Tőlük ugyanis a következő válasz fog érkezni: "Igen, ki tudnám nyitni". De tett nem fogja követni a szavakat. Éppen ezért azt se kérdezzük meg tőlük, hogy valami lehetséges-e / megoldható-e, mert arra is csak annyi választ fogunk kapni, hogy igen vagy nem. Talán az elején nehéz lesz, de ilyenkor gondoljunk mindig arra, hogy ők 6 kenyeret hoznának a boltból!

2. Mit javasolsz? kérdés - KERÜLENDŐ!

Felejtsd el a "Mit javasolsz?" kérdést! Egy programozó általában egészen máshogy kreatív, mint egy marketinges. Nem akar ötletelni, hanem meg akarja érteni, hogy mi is az ő feladata. Képzeljük el őket úgy, mint egy tolmácsot, fordítót: ők sem akarnak ötletelni a lefordítandó anyagról, hanem pontosan meg akarják azt érteni, hogy utána minél pontosabban átültessék azt egy másik nyelvre. Ez a nyelv pedig a tolmácsok esetében egy beszélt változat, az informatikusoknál pedig egy kód nyelve. A hozzáállás ugyanaz mindegyik oldalon: lefordítani akarják, nem jobbá tenni.

3. Felesleges körmondat - KERÜLENDŐ!

A tolmács analógiánál maradva érdemes kerülni a körmondatokat, és különösen érdemes kerülni a saját tapasztalatot. Ne feledjük, hogy a másik fél a pontos működést szeretné megérteni, és minden más infó (milyen tapasztalataink vannak, mi hogy élünk meg dolgokat) kerülendő. Ezek nem vezetnek a célhoz, inkább csak elveszik az időt és nehezítik a megértést, mert elterelik a figyelmet a lényegről.

4. Kitalálni, hogy mi kis változtatás és mi nagy - KERÜLENDŐ!

A nullák és egyesek világában nem minden úgy működik, ahogy azt a magunkfajta user elképzeli. Lehet, hogy nekünk minimális változtatásnak tűnik, hogy valaminek a sorrendjét megváltoztatjuk, de nem látjuk azt, hogy mindez a szoftverben miket okozhat. Tehát ne találjuk ki előre, hogy mi kis változás és mi nagy, csak mondjuk el, hogy mit szeretnénk!

Tipikus példák:

"Csak egy check box kellene gyorsan, megvárom!"

"Semmit nem érint, csak pár sorral kerüljön ez a rész feljebb!"

Végül íme néhány tanács, amit soha ne feledjünk, ha szeretnénk elkerülni a felesleges köröket az IT-val való egyeztetések során:

Tudnunk kell, hogy mit akarunk!

Fogalmazzunk pontosan, és hogy ezt megtehessük, készüljünk fel az egyeztetésekre! Vagyis tudnunk kell, hogy mit akarunk. Ne dilemmákkal és álmokkal érkezzünk egy IT-s megbeszélésre, hanem konkrét elképzelésekkel.

Ügyfélélmény másképp!

Az IT-sok szolgáltatnak, de nem úgy, ahogy mi gondoljuk. Mi, egyszerű userek már megszokhattuk, hogy más szolgáltatóknál nagy hangsúlyt helyeznek az ügyfélélményre. Vagyis arra, hogy a kiszolgálásunk közben érezzük jól magunkat, és alapvetően törődjenek velünk, mint emberrel. Ez az ügyfélélmény alapú szolgáltatás általában nincs jelen az IT kommunikációban, ezért ne is keressük. Nem véletlen, hogy nem az IT-sok a klasszikus értékesítők, és jellemzően nem is a tapintat mintapéldányai. Emlékezzünk vissza, hogy az ember szóra a user kifejezést alkalmazzák! Az ügyfélélményt inkább a produktumban keressünk, és a végeredmény minőségét tekintsük ebben az esetben az ügyfélélmény mértékegységének.

Nekünk, usereknek pedig a XXI. században élve két lehetőségünk van: vagy a programnyelveket tanuljuk meg, és készítjük mi magunk a szoftvereket, vagy ha ez nem megy, akkor azok nyelvét kell megtanulnunk, akik már most képesek erre. Mert bizony nem lesz mindegy, hogy hogyan értik azt, amit mondunk nekik, vagy amire megkérjük őket.

Ha tehát azt akarjuk, hogy 1 kenyeret és 6 tojást hozzanak, akkor mondjunk azt: "Kérlek, menj el a boltba, vegyél 1 kenyeret, és vegyél 6 tojást is!" Remélem, hogy nem csak Húsvétkor fogunk jól járni a most tanultakkal! :-)

A lehengerlő prezentációra vagy születni kell, vagy sok évig tanulni és gyakorolni a technikákat. Sokaknak azonban ez nem adatik meg, mégis időről időre ki kell állniuk emberek elé, és személyesen vagy online beszélni kell valamiről. Persze senki nem akar unalmas lenni a hallgatóságnak, viszont mindenki szeretne emlékezetes maradni. Hogy őszinte elismerést kaphassunk, ahhoz viszont sok szabályt be kell tartani. 

Ezeken túl nézzük meg azokat a főleg kommunikációs szabályokat, amiktől profibb, összeszedettebb benyomást kelthetünk, és előtte azokat is, amiket érdemes elkerülni.

Tehát először is lássuk azt, hogy mit NE tegyünk prezentáció közben!?

1. NE viccelődjünk! A vicceléssel az a legrosszabb, hogy ritkán vezet eredményre, hiszen túl sok ember  ízlését kell eltalálni. Ráadásul ha nem érjük el vele a kívánt hatást, akkor még balul is elsülhet, és rendkívül kellemetlenül fogjuk érezni magunkat, amikor senki nem nevet a viccesnek szánt mondatunkon. Különösen ne legyünk azok, akik egyedüliként nevetnek a saját viccükön - tehát a legjobb még egyszer az, ha NEM viccelődünk!

2. NE olvassuk fel a prezentáció szövegét! Utoljára 20 éve tartottak olyan prezentációt, ahol az illusztrációk mellett egész mondatok szerepeltek, amit az előadó felolvasott. Nagyjából a 3. mondat után minden érdeklődőt el fogunk ezzel veszíteni, hiszen olvasni ők is tudnak - és meg is fogják tenni a nézők, vagyis néhány dia után már csak olvasni fogják a szöveget és egyáltalán nem figyelnek az előadóra.

3. NE mondjuk azt, hogy izgulunk! Ahogy azt se hangsúlyozzuk, hogy nekünk ez az első alkalom, bármennyire is szeretnénk ezzel empátiát kelteni a hallgatóságban. A közönséget ezzel csak még kritikusabbá tesszük, és csak egy amatőr hangulatot generálnánk már a prezentáció elején.

4. NE várjunk kérdéseket! Sokszor látni előadókat, akik a prezentációjuk végén  kezüket tördelve várják, hogy kérdéseket kapjanak, és látszik rajtuk, hogy a kérdések tényét az előadás témája iránti érdeklődéssel teszik egyenlővé. Pedig ez nem így van, hiszen akár tetszett a prezentáció, akár nem, még nem biztos, hogy bárki is kérdezni fog. Ezért ha szeretnénk helyet adni a kérdéseknek, akkor kérdezzünk rá, majd számoljunk el magunkban 5-ig, és ha addig sem érkezik kérdés, akkor zárjuk le a prezentációnkat. Még egy ide vonatkozó szabály: a kérdések nem érkezésének tényét NE kommentáljuk, csak fogadjuk el és lépjünk tovább, és adjuk át a helyünket a következőnek.

1. Szájgyakorlatok

Talán furcsán hangzik, de a előadás előtt pár perccel érdemes gyakorolni a megfelelő artikulációt. Ezt néhány betű gyors egymásutánjával tudod a legkönnyebben megtenni. Gyakorold gyorsan, túlzott artikulációval a következőket: i-ü, a-á, e-é

2. Dobjuk fel magunkat!

Mielőtt kimegyünk a közönség elé, hozzuk magunkat pozitív formába. Ennek egyik legjobb módja, ha hangosan énekelünk valamit, vagy ha erre nincs lehetőséged, akkor csak mélyeket lélegünk. Az éneklés feldob és elűzi a stresszt, a mélyebb és koncentrált lélegzés pedig segít koncentrálni. Ha bármelyik megvan, kezdődhet a prezentáció!

3. Költői kérdés

Érdemes már a prezentáció megkezdésekor felvázolni egy konkrét problémát vagy egy kérdést, és az egész prezentációt erre építeni. Például egy marketing témájú előadáson kezdjük azzal, hogy "Mit akar az ügyfél?", majd miután elmondtuk az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, zárjunk ezzel: "Tehát mit is akar az ügyfél?" És válaszoljuk meg a saját kérdésünket, összefoglalva a téma leglényegesebb információit. Ezzel keretes szerkezetbe tesszük a mondanivalónkat, lezárt és profi hatást érünk el. Nem utolsó sorban pedig a kérdések fenntartják a figyelmet.

4. Szemkontaktus

Válasszuk ki több pontot is a teremben és beszéljünk azokhoz. Egyetlen pontot kiszűrni, plafont nézni zavaró a hallgatóknak, és könnyebben elveszítik a figyelmüket is. Hosszú szemkontaktust tartani bármelyik nézővel komoly hiba, és azonnal eltereli a figyelmet a mondanivalónkról.

5. Foglaljunk össze!

Ismétlés a tudás anyja - tartja a mondás, és ez igaz is. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a lényeges eleme és a fő mondanivaló megmaradjon, akkor ismételjük el röviden őket egy-egy téma végén. Akár ki is mondhatjuk, hogy "Most már tudjuk, hogy mit akar az ügyfél".

6. Beszéljünk a hallgatóságról!

Aki azonosulni tud azzal, amiről épp hall, az jobban fog figyelni ránk.  Ezért érdemes úgy fogalmazni, hogy abban a hallgatóság érintettnek érezze magát. A legjobb mondatok erre: "Biztosan Önök is voltak már abban a helyzetben." Ezek megtartják a figyelmet, ami egyébként sok előadóval szemben elkalandozna.

7. Karizma

Soha ne becsüljük alá a karizma fontosságát! Akiről a hallgatóságnak az a benyomása alakul ki, hogy magabiztos, arról azt is gondolja, hogy érti a dolgát. Egy pozitív tulajdonság alapján már hajlamosak vagyunk továbbiakat feltételezni valakiről. Ezért ha magabiztos fellépéssel állunk ki, akkor elégedetten is távozhatunk - akár a prezentációtól, a mondanivalónktól teljesen függetlenül is.

Az emberek nem mindig figyelnek a tartalomra, vagyis a mondanivalónkra. NEM a jó prezentációt keresik, hanem a JÓL PREZENTÁLÓT. Vagyis az embert! Ezért a legfontosabb alapszabály: magunkkal minimum annyit foglalkozzunk, mint a prezentációnkkal. A végén a teljes előadás megítélésekor ugyanis mindig a személyes benyomás dönt!

Azt mondják, hogy aki beszél, az egyben befolyásol is. Talán ez sokszor így is van, hiszen mi magunk is ezt tesszük, ha érvelünk például a nyaralás vagy egy vásárlás mellett, vagy ha a gyereket próbáljuk meggyőzni arról, hogy igenis érdemes tanulni. Tehát a befolyáslás az életünk része, és sok esetben nyíltan történik.

De mi van akkor, ha mindez nem nyíltan zajlik? Vagy akár szándékosan hibás érveléseket alkalmaznak a gyorsabb és hatékonyabb meggyőzés érdekében? Ezekben az esetekben a legfontosabb az, hogy vegyük észre, ha bennünket akarnak befolyásolni! Erre a legjobb megoldás az, ha megtanuljuk felismerni a velünk szemben használt befolyásolási módszereket, különösen azokat, amik nem a legszebbek. Ezzel persze nem csökkentjük a minket érő ingerek számát, de legalább könnyebb lesz eligazodni köztük. 

HOL PRÓBÁLNAK MEG BEFOLYÁSOLNI BENNÜNKET?

Az élet mindennapjaiban is számtalan befolyásolási módszert tapasztalhatunk meg a magunk bőrén is. Érdemes nyitott szemmel járni, mert ez köszön vissza a plakátokon, az online hirdetésekben, a reklámokban, és sok ilyet hallunk a hétköznapi beszélgetések során is. Sokan szándékosan alkalmazzák ezeket, míg sokan észre sem veszik, hogy hogyan is érvelnek valójában. Még többen pedig a kommunikáció másik végén állnak - ott, ahol nehéz eldönteni, hogy miért, hogyan és milyen hatással történik a befolyásolás. 

Általában ott tudunk szándékosságról beszélni, ahol érdek fűződik a befolyásolás utáni döntéshez, például egy termék megvásárlása melletti döntéshez, vagy a választási eredményekhez. A lényeg, hogy legyünk tisztában azzal, hogy melyek azok a módszerek, amelyekkel akarva - akaratlanul befolyásolnak bennünket.

És most lássuk a klasszikusokat, a befolyásolási eszközök TOP listáját!

1. Árnyékbokszolás

A módszer egyszerű: két vitapartner áll egymással szemben, mindegyiknek megvan az alapvető mondanivalója. Viszont az egyik fél arra reagálva fejti ki álláspontját, amit a másik nem is mondott. Ezzel arra kényszeríti őt, hogy megvédje a megtámadott álláspontot. Mármint azt, amit ő nem is képviselt az elején! Szinte biztos bukás, hiszen már eleve negatívból indul az, akit ezzel érvelésre kényszerítenek. Persze mondhatnánk ilyenkor, hogy meg kell mondani, hogy mi nem ezt állítottuk.De egy heves vitában gyakran nem logikusan reagálunk, hanem ösztönösen. 

2. Szalmabáb

Nagyon gyakori érvelési módszer, egyfajta csúsztatás. Az egyik fél nem azt az álláspontot támadja, amit a másik fél képvisel, hanem annak egy szándékosan lebutított változatát. Innentől kezdve a másik személye és mondanivalója egyaránt könnyen nevetség tárgyává válik. 

3. Címzés a személynek - ad hominem

Az a módszer, amikor a tettek helyett a személyt minősítik. Választásoknál nagyon gyakori módszer, amikor negatív színben tüntetnek fel egy jelöltet, ezzel nem az általa képviselt dolgot minősítik és támadják, hanem a személyét. Ezzel természetesen súlytalanná és nevetségessé teszik a mondanivalóját is. Gyereknevelésben is gyakori hiba, amikor egy hibáért magát a gyereket minősítik ("Buta vagy") ahelyett, hogy a tettről fogalmaznának meg véleményt ("Butaságot csináltál"). Pedig óriási különbség!

4. Egyenlőségjel

Egyik legegyszerűbb módszer, és mint ilyen, az egyik legaljasabb is. Azon az elven működik, hogy veszünk egy pozitív dolgot (például béke, béremelés) és egyenlőségjelet teszünk közé és annak a neve közé, akinek a javára befolyásolni szeretnénk az embereket. Ugyanez még jobban működik negatív formában is: egy mindenki számára negatív dolgot és egy személyt egyenlővé teszünk. Háború = XY

5. STR

A "Scare Than Release" (magyarul "Ráijeszt, majd megold") módszer azon alapszik, hogy ha félünk valamitől, akkor máshogy reagálunk, mint higgadt állapotban. Ilyenkor ösztönösebbek vagyunk, és akár gondolkodás nélkül is a biztonságot jelentő személy mellett köteleződünk el. Éppen ezért aki népszerűsíteni akarja magát, az gyakran előáll egy problémával, ami veszélyt jelenthet a hallgatóságára, az emberekre. Ez lehet egy kitalált, vagy valós, de eltúlzott veszély is, amire egyből kínálja a megoldást is: saját magát. Ösztönös vonzódást kezdünk el érezni iránta, mint megmentő iránt, és kevésbé kételkedünk a szavában akkor is, amikor már más témáról beszél.

6. Ökológiai tévedés

Akkor beszélhetünk erről, ha egy csoport egyedeinek tulajdonságáról megállapítunk valamit, és azt összehozzuk egy másikkal anélkül, hogy a két jelenség között lenne logikai összefüggés. Végül ezt az összefüggést rávetítjük az egész csoportra. Ez egyfajta bizarr általánosítás, például ilyen következtetéseket vonnak le az ökológiai tévedést alkalmazók: ha egy országban a kaszinók száma nagyobb az átlagnál, és ugyanabban az országban magas a húsfogyasztás, akkor kimondja, hogy a kaszinókba járók az átlagnál nagyobb húsfogyasztók.

7. Nirvana érvelés

A Nirvana érvelés lényege, hogy valamit azért marasztalnak el, mert annak van valami hibája. Például egy megújuló energiát alkalmazó rendszernek is van hátránya, ezért az rossz. A Nirvana érvelést nem véletlenül emlegetik gyakran Nirvana tévedésnek is. Az lenne logikus, ha egy összehasonlításban két dolog összes előnyét és hátrányát mérlegelnénk. De itt nem ez történik, hanem a befolyásoló személy kiválasztja az egyiket (ami ellen szeretne érvelni), és ha abban talál egy negatívumot, akkor azt felnagyítja, és ezáltal beállítja egyértelműen rossznak. Majd levonja azt a következtetést, hogy ezek alapján a másik a jó megoldás. A módszerről részletesebben itt olvashatsz.

MI A LÉNYEG?

Hatásosan érvelni, és ezek segítségével elérni a céljainkat szép dolog, és igenis érdemes megtanulni ennek mikéntjét. Többek között ez a blogom egyik célja is. Arra azonban már erkölcsi felelősségünk ügyelni, hogy milyen módszereket használunk, és mik azok, amiket engedünk magunkkal szemben is használni. Mindig tegyünk különbséget a nyílt érvelés és a háttérből való manipulálás módszerei között, és ha azt vesszük észre, hogy az utóbbit vetik be velünk szemben, akkor lássunk át rajta. Ne a rejtett manipulációra reagáljunk, hanem az észérvek mentén döntsünk: mindig higgadtan és főleg okosan!

A mindennapi életben számtalan olyan helyzet adódik, amikor megpróbálnak befolyásolni bennünket. Ez lehet akkor, ha el akarnak adni nekünk valamit, vagy ha szeretnének elkötelezni bennünket egy munkahely mellett, vagy amikor egy politikai párt a szavazatunkat kéri. Ilyenkor előkerülnek a hatékony meggyőző módszerek: hol az elegánsabbak, hol pedig a kevésbé azok.

Az a tény, hogy rá akarnak bennünket beszélni valamire, még nem jelenti azt, hogy nem jó döntés megvenni a kínált tárgyat, vagy az adott pártra szavazni. Annyi azonban teljesen biztos, hogy azért vásároljunk meg valamit, mert azt mi akarjuk. Ne pedig azért, mert más azt akarja, hogy mi vásároljunk.

Mindig jól jöhet, ha észrevesszük, hogy éppen manipulálni próbálnak bennünket. Éppen ezért érdemes először megismerni, majd felismerni a befolyásolási eszközöket - ma például a LÁB AZ AJTÓBAN technikát!

A módszer lényege, hogy mielőtt a lényeget megkérdezik tőlünk, előtte kérnek egy kisebb dolgot tőlünk. Ugyanis ha az első, kisebb kérdésre igent mondunk, akkor az már megalapozza azt, hogy a másodikra is pozitív legyen a válasz. Persze fontos, hogy a kérések között legyen összefüggés, vagy főleg legyen egy olyan üzenet, amivel kicsiben mindenképpen lehet azonosulni. Ez lehet egy nemes cél, vagy egy kisebb szívesség, ami azt az érzést generálja bennünk, hogy a jó emberek így cselekednek. 

A módszer ugyanazon az alapon nyugszik, mint az ALACSONY LABDA technika. Hűek akarunk maradni a korábban adott szavunkhoz, és következetesek szeretnénk lenni. Ha nem tennénk így, akkor folyamatos frusztráltságot éreznénk, amitől úgy szabadulunk meg, hogy végül beleegyezünk a kérésbe. 

Hol találkozhatunk mindezzel a mindennapokban?

ÉRTÉKESÍTÉS:

Számtalan helyen találhatjuk magunkat hasonló helyzetben: ha megkérdezik tőlünk, hogy fontos-e nekünk a biztonság, akkor arra nyilván igennel válaszolunk. Ezt követően pedig már nehezebben mondunk nemet egy biztosítási termék ajánlatára.

KÖLCSÖN:

Klasszikus példa az is, amikor kölcsön kérnek tőlünk 1000 Ft-ot. Ezt általában megadjuk a másiknak, hiszen biztosan elmondta előtte, hogy csak épp most nincs nála pénz, és ezért van szüksége egy gyors szívességre - ráadásul nincs is szó túl sok pénzről. A következő alkalommal már 3000 Ft-ot kér, majd pedig komolyabb összegeket tartalmazó kérésekkel is minket keres meg. Lassan az anyagi segítőjének szerepében találjuk magunkat, akinek szívesen adunk 1000 Ft-ot, ha bajban van, de első kérésre soha nem adtunk volna például 50 ezret. De itt is ösztönösen szeretnénk magunkat következetesnek érezni, és ezért sokszor igent mondunk.

POLITIKA:

További példa a technika alkalmazására, ha megkérdezik, hogy fontos-e szerintünk, hogy az időseket és a családos állampolgárokat, vagy a pénzügyileg bajba jutottakat támogassák. Természetesen erre a kérdésre mindenki igennel válaszol, akiben van egy kis együttérzés. A következő kérés azonban már lehet az, hogy szavazunk arra a pártra, aki a családok és az időse támogatását tűzte többek között a zászlójára. A következetesség elve és a társadalmi elköteleződés miatt hajlunk arra, hogy a 2. kérdésre is igennel válaszoljunk.

Mi a megoldás?

Nehéz helyzetet teremt, ha ezt a technikát alkalmazzák velünk szemben, és olyan lépésekre is késztetést érzünk, amit első kérésként nem teljesítettünk volna. Ezért éppen ez lesz a legjobb módszer a manipuláció kikerülésére: kezeljük külön a két kérdést, és ne engedjük, hogy a fejünkben összefonódjanak. Emellett tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy ezek a szituációk sokszor nem véletlenek, hanem egy egyszerű, de nagyon manipulatív technika következményei. Győzzük meg magunkat arról, hogy sokszor épp akkor vagyunk racionálisak, ha nem veszünk meg egy szolgáltatást, nem adunk kölcsön nagyobb összeget akkor, ha nem akarunk, vagy ha nem szavazunk manipuláció hatására.

Sajnos mindez a következetességre való vágyunk átka. A legegyszerűbb megoldás pedig az, ha leválasztjuk a végső kérdést az elsőtől. NE tárjuk ki gondolkodás nélkül az otthonunkat annak, aki manipulációval már betette a lábát az ajtónkba!

 Hasonló manipulációs technikákról olvashatsz még a blogomban: STR technika, Alacsony labda technika,IGEN utca, Szögelés technika.