Dominó hatás

Ha jobban körülnézünk magunk körül, akkor rájövünk, hogy szinte minden nagy dolog egy kis lépéssel kezdődött. Sokan mondják, hogy a nagy célokat nem elérni nehéz, hanem elkezdeni.

A nagy célok ráadásul félelmetesek, és általában riasztóan elérhetetlennek tűnnek. Ez az az ok, ami miatt nem is indulunk el feléjük sokszor.

De ha csak nekifogunk az első lépésnek, akkor az már hozza magával a következőt, majd az is egy következőt. Ez a dominó hatás segít hozzá bennünket, hogy így elérjük a célunkat. A lényeg: LÖKJÜK MEG A LEGELSŐ DOMINÓT!

domino.jpg

Olyan ez, mint például a főzésnél. Ha az a kérdés, hogy meg tudsz-e csinálni egy pekingi kacsát, akkor a válasz sokunknál az lesz, hogy NEM! Ha azonban ezt a nagy célt sok apró lépésre bontjuk, akkor egyből minden könnyűnek és megvalósíthatónak tűnik. ÉS VALÓBAN KÖNNYŰ MEGVALÓSÍTANI!

Meg tudod tisztítani a húst? IGEN!

Össze tudod keverni a gyömbért, a fahéjat, a szegfűszeget és a szójaszószt ? IGEN!

Rá tudod ezt kenni a kacsára? IGEN!

És lám, máris elindultunk, kifejezetten egyszerű lépésekkel. Nem a nagy célra koncentrálunk, hanem az egyes kis lépésekre. Így az egyik lépés már hozza a másikat, és máris sok lépéssel közelebb vagyunk a célunkhoz.

Hasonló módszer a Láb az ajtóban technika is. Az itt megjelent cikk a meggyőzés oldaláról nézi a technikát, de a mindennapi életben a lényege, hogy előbb egy kisebb lépést tegyünk a nagy előtt. A dominó módszer előnye, hogy nincs nagy lépés, mégis messzire juthatunk a segítségével.

Szóval Kedves Olvasók!

Hagytatok már valaha elsikkadni nagy álmokat, mert féltetek attól, hogy nem fog sikerülni? Vesztegettetek el órákat, napokat vagy akár éveket, amíg nem kezdtetek neki az álmaitoknak, miközben elég lett volna egyetlen perc az első dominó elindításához?

Ha igen, akkor itt az idő! Válasszuk ki egyet a  régi álmok közül, poroljuk le, és CSAK KEZDJÜK EL! Sokszor ezekkel a kis lépésekkel lehet a legmesszebbre jutni!