Diogenésztől maradt ránk a következő igazság: "Azért van két fülünk és egy szánk, hogy kétszer annyit hallgassunk, mint beszéljünk.”

Vagyis ha szeretnénk felkelteni bárkinek a szimpátiáját, akkor kérdezzük őt meg bármiről, majd türelmesen hallgassuk végig a válaszát.

Sokan vagyunk, akik akár órákig tudnak beszélni bármiről. Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be, hogy ilyenkor főleg magukról beszélünk.

Kérdés viszont, hogy mindez mit ad nekünk? Tudunk meg új dolgot és tanulunk bármit? Jobbak vagy többek leszünk tőle?

A válasz egyértelműen NEM. Ami velünk történt, azt már úgyis tudjuk. Erről beszélve nem válunk se jobbá, se sikeresebbé. Szimpatikusabbá pedig pláne nem, inkább csak önzőnek és unalmasnak, extrém esetben energiavámpírnak fognak bennünket tartani.

Szóval ne azért hallgassuk meg a másikat, mert az úgy udvarias. Inkább azért hallgassunk meg másokat, mert azzal lehetőséget adunk magunknak, hogy tanuljunk, empátiát gyakoroljunk és akár még barátokat is szerezzünk.

De nem csak ez a pozitívuma annak, ha valaki érdeklődik a másik iránt: a népszerű emberek egyik közös jellemvonása, hogy nem beszélnek annyit magukról, inkább nyitottan állnak a többiekhez és őszintén érdeklődnek irántuk.

Hasznos és könnyű módszer, mégsem sikerül sok embernek. Pedig ezt követve szimpatikusabbak és népszerűbbek leszünk, és esélyt is adunk magunknak, hogy olyat halljunk, amit még nem tudtunk.

Egyszerű és nagyon hasznos tanács tehát Diogenészé. Hallgassunk többet, mint amennyit beszélünk! És hogy mi lesz az eredménye? Javulnak a kapcsolataink, jobban megértjük magunkat a párunkkal, közelebb kerülünk a gyermekeinkhez, mélyülnek a barátságaink. Megismerünk új embereket, akiktől tanulhatunk valami új és hasznos dolgot. Vagyis olyan pozitívumokhoz juttatjuk így magunkat, hogy igaz lesz a mondás: hallgatni arany!