Mit tanítsunk a gyerekeknek a COVID-19-ről?

A koronavírus, mint karriertanácsadó

A koronavírus egy komoly veszély az emberekre nézve, amely váratlanul felforgatta mindennapjait felnőttnek és gyereknek egyaránt. Sok rosszban van valami jó is, főleg akkor, ha kitartóan keressük azt. Ezért nézzük, hogy milyen előnyöket tudunk kovácsolni a vírushelyzetből, és főleg hogy mit taníthatunk meg belőle a gyerekeinknek is!

Közismert tény, hogy a gyerekek nagyon nyitottak az új információkra. Ezen kívül nagy szükségük van a biztonságra, ami az elmúlt másfél évben alaposan megrendült. Természetesen nem magát a vírushelyzetet fogjuk tudni megoldani, de azért vizsgáljuk meg, hogy milyen tanulási lehetőségeket rejt magában a helyzet. Keressünk olyan területeket a koronavírus körül, amiktől a gyermekünk okosabb, nyitottabb, hozzáértőbb és nem utolsó sorban nyugodtabb is lehet.

A Coviddal kapcsolatos beszélgetések kiváló alapot teremtenek arra, hogy a gyerekek tájékozottsága nőjön az élet számtalan területén. Ha már ennyire része lett az életünknek a koronavírus, akkor hozzuk közelebb a gyerekekhez a tudományokat is, amik foglalkoznak ezzel. Egészen biztos, hogy érdeklődni fog, érthetőbb lesz körülötte a világ, nem utolsó sorban pedig sokat megtudhat így az egyes tudományokról is:

BIOLÓGIA

A gyerekek most alaposan megismerhetik a vírusok működését, és ez nem csak a Covidra érvényes. Ne féljünk a témától és semmiképp se kerüljük azt ki, hanem legyünk bátrak és menjünk elébe. Keressünk ismeretterjesztő filmeket a vírusokról, és ha már ott vagyunk, mutassuk meg az egész test működését. A következő évek biológia óráin biztosan fel fog jönni valamelyik téma.

KÉMIA

Sokan vagyunk már beoltva, és a legtöbb társasági beszélgetésben előkerül, hogy ki milyen vakcinát kapott. Érdemes ennek is utánaolvasni, és oktató videók formájában megmutatni a gyerekeknek, hogy hogyan is működik mindez. Bőven találunk az interneten olyan anyagokat, amik közérthetően mutatják be a különbségeket az oltások működéséről és az előállításukról egyaránt.

covid.jpg

SZOCIOLÓGIA

A Covid kapcsán minden nap találkozhatunk a fertőzöttek számának alakulásával, különböző diagramokkal és a kontakt kutatás fogalmával. Ezek mindegyike a szociológia módszertanait alkalmazza, és kiválóan bemutathatjuk vele a gyerekünknek, hogy milyen logikus folyamat mindez. Például kérdezzük meg tőle:

"Ha neked kellene döntened arról, hogy hogyan követed a járvány alakulását, akkor milyen számokat néznél?"

Óriási felfedezés lesz a részéről, hogy ugyanazokat fogja elmondani magától is, amiket a kutatók is használnak.

POLITIKA, KOMMUNIKÁCIÓ

A politika nagyon nehéz téma még akkor is, ha felnőttekről van szó. Gyerekekkel különösen nehéz erről érdemben beszélgetni. A kommunikációs része viszont biztosan érdekes lesz számukra. Egy egyszerű helyzetjátékkal jól szemléltethetjük nekik, hogy milyen szabályokra érdemes ügyelni, ha egy egész országgal kell kommunikálni. Osszuk ki a szerepeket, legyen a gyerek az államfő, és szembesítsük őt különböző helyzetekkel. Például kérjük meg, hogy foglalja össze a helyzetet, amiben az emberek most vannak. Erre a részre figyeljünk legjobban, mert így egyből megtudhatjuk, hogy mi van a fejében erről a témáról. Vezessük végig azon, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy ne csak a félelem legyen bennünk (vagyis a népben), és hogy érdemes egy ilyen helyzetben felvázolni egy jövőképet, és hogy hogyan kell a megoldásra koncentrálni a szavainkban.

Lehet, hogy nem lesz szónok vagy államfő a gyerekünkből, de kommunikálni biztosan sokat fog az életében. Éppen ezért minél többször helyezzük őt a beszélő szerepkörébe, annál hasznosabb tapasztalatokat szerez majd, amiket egész életében hasznosíthat.

ETIKA

A koronavírus járvány sok szempontból szólt és szól ma is a felelősségről. Vagyis a koronavírussal kiváló, gyakorlati példát kaptunk arra, hogy megtanítsuk a gyerekünknek azt, amit fontosnak tartunk ezzel kapcsolatban. Beszélgessünk vele arról, hogy miért volt a karantén, miért kell(ett) távolságot tartani, és hogy ezzel valójában másokról gondoskodtunk. Nem utolsó sorban mutassunk neki jó példát, és tegyünk mi is ezek szerint.

LOGIKA

Kössük össze az összes fenti tudományt, és keressük meg a gyerekünkkel együtt mindennek a MIÉRT-jét. Vagyis ha az a hír, hogy távolságot kell tartani, vagy maszkot hordani újra, vagy egyszerűen csak jelentkezni oltásra,  akkor kérdezzük meg, hogy szerinte miért van mindez. Majd mondjuk el azt is, ami az intézkedés oka. A logika az, ami mindennek értelmet ad, és ami összekapcsolja az információkat, ezért semmiképpen nem szabad kihagyni a beszélgetési témák közül. 

A koronavírus járványban alapból nincsen semmi jó dolog. Ha azonban meg akarjuk látni a lehetőséget arra, hogy valamit tanuljunk és tanítsunk a gyerekünknek, akkor kiváló témákra akadhatunk. Nem utolsó sorban ha ezekkel a témákkal közelítjük meg a koronavírust, akkor feldolgozhatóbbá tesszük számára a környezetében tapasztalható változásokat. Ezzel biztosítjuk azt, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb gyerek legyen akkor is, ha a mindennapjai már egy ideje kifordultak a normál kerékvágásukból. Legyünk őszinték, ugyanez ránk is bőven ránk fér!

Azt mondják, hogy a jó iskola az életre nevel. Egy olyan központi téma, mint a Covid szintén tudja az életre nevelni a gyerekeket, ha megtaláljuk azokat a pontokat, amin érdemes elindulnunk. És bár lehet, hogy nem lesz a gyerekünkből orvos, virológus, vagy etika tanár, bármennyire is kihasználjuk a Covid-ot a gyerek ismereteinek mélyítésére. Lehet azonban belőle egy okos, a világra nyitott, kiegyensúlyozott személyiségű felnőtt, aki a logikus dolgokat keresi mindenben, ami körülveszi.

Kár lenne kihagynunk ezt a lehetőséget!

fb_profil_1.jpg

Ez a blog azért jött létre, hogy a kommunikációs elemeket működés közben mutassa be az olvasóknak. Cél, hogy ezek alkalmazásával az élet könnyebb, az emberi kapcsolatok pedig egyenesebbek és sikeresebbek legyenek. Vagyis érezzük jobban magunkat, érjük el a céljainkat és legyen körülöttünk szebb hely ez a világ! 

Ha szeretnél többet olvasni a meggyőző kommunikációs technikákról és az azok mögötti okokról, akkor olvasd el a blogot. Ha tetszettek a cikkek, akkor adj egy Like-ot a Facebook oldalon!