A legjobb újévi kommunikációs fogadalmak

Ha csak néhány fogadalmunkat tartjuk is meg az új évben, akkor az legyen a kommunikációval kapcsolatos. Rengeteg előnye lesz: javulnak, mélyülnek az emberi kapcsolataink, akár új barátokra tehetünk szert, és nem utolsó sorban a jó kommunikáció hatására mélyül a bizalom a kapcsolatainkban, és erősödik a szimpátia az irányunkban. Ki ne szeretné így indítani a következő évet?

A jó hír az, hogy a kommunikáció tudatosítható, gyakorolható és látványosan javítható.

Íme néhány egyszerűbb szabály, amit érdemes megfogadni. A linkre kattintva a blog korábbi cikkei érhetőek el, ahol ezekről az elemekről részleteket lehet olvasni.

1. Használjunk nyitott kérdéseket! Ezzel bizalmat mutatunk a másik fél iránt, és érdemi információkat tudunk meg róla. 

2. Beszéljünk asszertíven! Csak azt mondjuk, ami van! Ne túlozzunk, és ne bántsunk meg másokat feleslegesen. Viszont álljunk ki magadért, és mondjuk ki azt, amit szeretnénk.

3. Használjunk SMART célokat, hogy okosan tervezhessük a jövőt és a sikerre koncentrálhassunk!

4. A kommunikáció egyidős az emberiséggel, ezért tanuljunk a múltból, ismerjük meg a történelem híres szereplőinek tanácsait, például Benjamin Franklinét, mert az egyenes nem csak a legrövidebb út, de sokszor a leghatékonyabb is!

5. Használjuk jóra a tanultakat, hogy a minket körülvevő emberi kapcsolatok mélyebbek és őszintébbek legyenek!

Az emberi kapcsolatokba ugyanis mindig érdemes invesztálnunk, márpedig ezeknek az alapja a jó kommunikáció. És hozzon bármit is a 2022-es év, az fontos, hogy mi magunk tegyünk meg mindent azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az új év adta lehetőségekből!

A téma lehet a párkapcsolat, a barátság, a kollegiális kapcsolat vagy a gyereknevelés, mindegyikben hasznát vehetjük a fenti szabályoknak. Ha pedig közülük csak egyet is megfogadunk, már azzal nagy lépést tettünk meg azért, hogy a következő év emberibb, élhetőbb és sikeresebb legyen. 

Odafigyelésben, helyes kommunikációban és tanulásban gazdag új évet mindenkinek!

fb_profil_1.jpgEz a blog azért jött létre, hogy a kommunikációs elemeket működés közben mutassa be az olvasóknak. Cél, hogy ezek tudatos alkalmazásával az élet könnyebb, az emberi kapcsolatok pedig egyenesebbek és sikeresebbek legyenek. Vagyis érezzük jobban magunkat, érjük el a céljainkat és legyen körülöttünk szebb hely ez a világ! 

 

Ha szeretnél többet olvasni a meggyőző kommunikációs technikákról és az azok mögötti okokról, akkor olvasd el a blogot. Ha tetszettek a cikkek, akkor adj egy Like-ot a Facebook oldalon!