A szülők a legjobbat akarják a gyerekeknek, és folyamatosan tanácsokkal látják el őket. A szándék tökéletes, az eredmény sokszor mégis elmarad a kívánatostól. Hogy miért? Mert nem gondolkoznak 2 lépéssel előre - ahogy a jó sakkjátékosok teszik!

Vegyünk egy szélsőséges példát, a dohányzást. Egyik szülő sem akarja, hogy dohányozzon a gyereke felnőtt korában, és szinte mindegyik elmondja a gyerekének még kicsi korában, hogy miért ne szokjon rá. A szüleim is rengetegszer elmondták nekem, hogy a dohányzás ártalmas és soha ne szokjak rá, ha felnőtt leszek. Aztán jött a kamaszkor, és a barátaim mind kipróbálták, végül én is. Kár volt, és igaza volt a szüleimnek: nem érdemes rászokni.

Miért nem működött a szüleim tanácsa? Biztosan nem azért, mert nem mondták el elégszer. Sokkal inkább azért, mert csak a dohányzás ártalmaira hívták fel a figyelmemet, nem pedig az adott helyzetre, amikor majd nekem nemet kell mondanom rá. Félreértés ne essék, a szüleim nem hibáztak, sőt. Inkább csak nem ismerték a sakkozás logikáját, amiben mindig érdemes több lépésben előre nézni, és arra a helyzetre felkészülni. Vagy ebben az esetben a gyereket felkészíteni rá.

Ugyanis a kamaszok nem azért próbálják ki a cigarettát, mert elfelejtik, hogy az káros. Hanem azért, mert nem akarnak kimaradni és nem akarnak lemaradni a többiektől. Nagyon nem utolsó sorban pedig azért, mert meg akarják mutatni a többieknek, hogy ők is ki merik ezt próbálni, és vannak olyan bátrak, mint a többiek.

Szóval ha a gyerekünket hatékonyan akarjuk felkészíteni a dohányzás veszélyeire, akkor ne csak azt mondjuk neki, hogy az káros az egészségre. Hanem gondolkodjunk előre, és arra a konkrét helyzetre készítsük fel, amikor majd szeretnénk, ha nemet mondana. 

A módszer egyszerű, de a következő lépések nélkülözhetetlenek hozzá: 

1. Mondjuk el, hogy hogyan fogja érezni magát a konkrét helyzetben!

2. Javasoljunk minimum 1 konkrét megoldást a helyzetre!

3. Erősítsük meg, hogy ez a jó lépés, és ezzel nyerni fog!

Például mondjuk neki a következőket, az előző pontokat követve:

Ha így mondjuk el a gyerekünknek, azzal lényegesen használhatóbb tanácsot adunk neki, mintha csak annyit mondanánk, hogy a dohányzás káros az egészségre. A fenti megoldással ugyanis a jövőbeli helyzetre készítjük fel, benne az akkorra várható nehézségekkel és kihívásokkal. A sakk példánál maradva felkészítjük a gyerekünket arra, hogy addigra változik néhány felállás, és abban is van olyan lépés, ami nyerő lesz a számára.

Éppen ezért a módszer fontos eleme, hogy gyakorlati lépéseket is mondjunk megoldásnak. Vagyis nem elég azt mondani, hogy mondj nemet a többieknek, hanem érdemes hozzátenni, hogy hogyan. 

Talán mondanunk sem kell, hogy ugyanez a sakkra épülő módszer más témákban is működhet. Érdemes a fenti példát követni, mert így könnyebben mattot adhatunk a gyerekünk körül lévő későbbi veszélyeknek, legyen szó dohányzásról, kábítószerekről vagy akár a majdani szerelmi bánat  és egyéb kudarcok feldolgozásáról.

Ha érdekel a tudatos kommunikáció és szeretnél több módszert is megismerni a témában, vagy felismerni, ha veled szemben alkalmazzák, akkor köved a blogomat itt vagy a Facebook-on!

Tudjuk jól, hogy szeretünk csoportba tartozni, és szeretünk elbüszkélkedni azzal is, ami nem feltétlenül a saját sikerünk, hanem egy csoportunké. Azé a csoporté, ahova mi tartozunk, vagy tartozni szeretnénk. 

Mi a BIRG?

Mindannyian őszintén vágyunk az elismerésre, ezért azt ott is begyűjtjük, ahol annyira nem is szolgáltunk rá. A társas identitás elve azt mondja ki, hogy a saját csoportunk tagjainak jellemzőit nagyobbra értékeljük másénál, és a csoporttagok sikereinek fényében mi is szeretünk sütkérezni. Ez a jelenség a "Sütkérezés a csoport dicsőségének fényében", angolul a "Basking In Reflected Glory), vagyis a BIRG. 

Hol találkozhatunk a BIRGING-gel?

Szinte minden nap találkozhatunk a jelenséggel: ilyen példa, amikor valaki a munkahelyét úgy mondja, hogy "nálunk", vagy amikor a csapata eredményét úgy kommunikálják, hogy "győztünk". Pedig ugye az a vállalat nem a tulajdona a beszélőnek, és valószínűleg a csapatban sem játszott. Vagyis nem MI győztünk, hanem a vállalat (ŐK). És nem MI nyertünk, hanem a csapat (ŐK). De mégsem így mondjuk, mert az ösztöneink azt súgják, hogy a vállalat vagy a csapat sikeréből jó érzés részesülni.

Futball kísérlet

A '70es években a híres kommunikációt kutató tudós, Cialdini írta le először a BIRG jelenséget és egyben ő lett a névadója is. Azt figyelte meg, hogy az egyetemeken sokkal nagyobb számban hordják az iskola nevével és logójával díszített ruhákat, amikor az egyetem csapata győzött. Vagyis ha a csapat jól szerepelt, akkor annak dicsőségében mindenki részesedni szeretne, aki abban az intézménye jár.

Sőt, az egyetemisták valóban úgy is érezték, hogy ez az ő sikerük, ugyanis itt is előkerült a T/1, vagyis a MI használata. A reakció nem megjátszott, hanem őszinte volt. 

Ekkor állapították meg Cialdini-ék, hogy a BIRG tulajdonképpen egy válaszreakció az ember saját külső képének és annak megítélésének megjavítására. Ráadásul még az sem kell hozzá, hogy az alany közvetlenül hozzáadjon bármit ahhoz a sikerhez, aminek a fényében később boldogan sütkérezik. Hiszen az az egyetemista is boldogan viselte a logózott pólóját, aki még a meccsre sem ment ki. Úgy érezte mégis, hogy a csapattal együtt ő maga is győzött.

A siker csábító fénye

Vagyis a sikernek olyan erős a kisugárzása, hogy abból mindenki szeretne részesülni. Ráadásul nem kell, hogy közvetlenül ránk essen a siker csábító fénye, hanem elég az is, ha csak közvetetten vagyunk érintettek. Vagyis éppen akkora sikerélmény tud lenni valami akkor, ha megdolgoztunk értem, mint úgy, ha a közelében sem voltunk a feladatnak!

Ki BIRG-el legtöbbet?

A BIRG jelenség célja mindig az önértékelés növelése: saját maguk sikerének, fontosságának vagy népszerűségének kiemelése. Vagyis az az ember, aki túl gyakran használja a BIRGING-et, az valószínűleg valamiért most épp alacsony önértékeléssel rendelkezik. Érdemes észrevennünk a jeleket. Ha valaki a közelünkben gyakrabban alkalmazza, mint korábban szokta, akkor rá érdemes jobban odafigyelni.

Mi a teendőnk?

Ha ilyet tapasztaltunk, akkor nem érdemes szembesíteni a másik felet azzal, hogy valami nem a saját sikere. Azzal csak azt érnénk el, hogy még valaki csökkenti az önbizalmát.

Inkább törekedjünk az egyensúlyra! Ha a másik kevés pozitívumot hall, akkor pótoljuk azt. Ha dicséretből jutott kevés mostanában (ez a legvalószínűbb kivált ok), akkor azt billentsük helyre. Emeljük ki a jó tulajdonságát, mondjunk róla pozitívumot. Fontos azonban, hogy ilyenkor az EMBERT dicsérjük, és ne a csoportját. Erről is volt már szó,  párkapcsolat oldalról ITT, gyereknevelés témában pedig ITT.

Azt a jelenséget nevezzük Streisand hatásnak, amikor valaki megpróbál elrejteni egy információt, viszont ezzel éppen az ellenkező hatást éri el. Vagyis az adott információ így még érdekesebb lesz, még nagyobb érdeklődést vált ki.

Egy ismerősömet  valaki felhívta egyszer telefonon. Csak annyit mondott, hogy szeretne egy információt megosztani vele, majd elbúcsúzott, hogy neki most mégsem alkalmas és visszahívást ígért. A következő hívásra azonban soha nem került sor. Az ismerősömnek napokig járt a fejében, hogy mi lehet az az infó, amit meg akartak osztani vele, de aztán mégsem tették. Hogy miért? Mert működött a Streisand hatás! Ha egy információról kiderül, hogy el akarják rejteni előlünk, attól hirtelen elmondhatatlanul érdekessé tud válni a szemünkben. Hiszen onnantól az TITOK-nak számít, ami mindennél érdekesebb lehet.

A jelenség természetesen Barbra Streisandról kapta a nevét. A történet nagyon hétköznapi módon indult: 2003-ban földmérők lefotózták a kaliforniai tengerpart egy részét - épp a talajerózióról gyűjtöttek felvételeket. A fotókat soha senki nem nézte meg azon az 1-2 szakértőn kívül, akit kizárólag a talaj állapota érdekelt.

A képen viszont szerepelt Barbra Streisand háza is, aki a fotó miatt beperelte a fotóst, a személyi jogainak megsértésére hivatkozva. Mindent megtett azért, hogy a képek ne kerülhessenek napvilágra és senki ne nézhesse meg őket.

Ezzel azonban éppen az ellentétes hatást érte el: hirtelen mindenki látni akarta a képeket. És persze senki sem a földtani vizsgálat miatt, és még csak nem is a színésznő miatt. Hanem leginkább azért, mert Streisand annyi mindent megtett, hogy ne láthassák őket.

Vagyis a titok ténye alakította ki a legnagyobb reflektorfényt és oda irányította azt, ahova a művésznő a legkevésbé sem szerette volna. Minél nagyobb titkot akart belőle csinálni, annál inkább vonzotta az érdeklődését másoknak.

Tudjuk, hogy ami a szemünk előtt van, az sokszor nem tűnik értékesnek. Amint azonban valaki megtesz mindent azért, hogy valami ne legyen elérhető, azzal az máris a figyelem központjába kerül.

A reklámok sokszor alkalmazzák ezt a módszert. Például akkor, amikor határidőkkel érzékeltetik, hogy valami hamarosan nem lesz elérhető. Néhány éve kifejezetten nagy divat volt, hogy az óriásplakátokon csak azt kezdték hirdetni, hogy itt hamarosan valami nagy dolgot fognak megjelentetni.

Vagy klasszikus az is, ha egy értékesítő azt mondja nekünk: "Ezt csak Önnek mondom!". Ezek a megközelítések érdekesebbé teszik az elhangzott információkat akkor is, ha tartalmilag nem adnak semmi újdonságot vagy érdekes dolgot. A vásárlóknak pedig adnak egy nagy adag pozitív érzést, mivel kitüntetve érzik magukat.

Vagyis a TITOK szó kiemeli a mondandónkat a többi közül, és óriási reflektorfényt fordít az információ felé. Legyen az az információ bármilyen semleges, vagy akár egyenesen unalmas is!

Tegyünk egy próbát! Ha szeretnénk elmesélni valakinek valamit, egyszer ezt vezessük fel így: "Majd szeretnék elmondani neked valamit!". Meg fogjuk látni, hogy míg máskor megharcolunk egymás figyelméért, addig ebben az esetben a másik fogja kezdeményezni, hogy mikor mondjuk végre el neki azt, amit ígértünk!

Az első randi mindig izgalmas. Bármi lehet belőle, akár a nagy Őt is megtalálhatjuk aznap, de akár kidobott idő is lehet az egész.

Ami biztosan jó taktika, az az, ha ügyelünk a kommunikációra. Ezzel javítjuk az esélyeinket arra, hogy pozitív fényben tűnjünk fel. Ha más ok miatt nem lesz jó a randi, akkor pedig legalább adtunk neki egy esélyt és gyakorolhattuk a tudatos kommunikációt. Szóval már jól jártunk!

Néhány alapszabály betartásával sokat javíthatunk az esélyeinken - már persze ha tetszik a partner. Szóval íme a Randevú ABC, amit érdemes betartanod!

A) MONDD KI A NEVÉT!

Mindenki számára a saját neve az egyik legszebb szó a világon. Így ha ezt néhányszor kimondjuk, azzal gyorsan belopjuk magunkat a szívébe. A találkozó előtt memorizáljuk a másik nevét, hogy magabiztosan használjuk később. De ne vigyük túlzásba, mert akkor olyanok leszünk, mintha edényeket akarnánk eladni neki! :-)

B) KÉRDEZZ! 

Ne feledd, hogy kérdezni mindig jó! Megtudsz infókat a másikról, folyamatos marad a beszélgetés és mélyül tőle minden emberi kapcsolat. Aki mesél neked magáról, az megnyílik előtted, így kialakul egy stabil szimpátia. Használj nyitott kérdéseket, és soha ne feledd Diogenész bölcsességét: azért van 2 fülünk és 1 szánk, hogy kétszer annyit hallgassunk, mint amennyit beszélünk!

C) TÜKRÖZZ VISSZA!

Nézd meg, hogy a partnered milyen típus, és törekedj arra, hogy ez alapján kommunikálj vele! Vagyis ha érzelmi oldalról közelít meg dolgokat, akkor Te is indulj onnan! Vedd át a szóhasználatát és alkalmazd az aktív hallgatás módszerét!

D) INDULJ KI MAGADBÓL!

A randi előtt gondold át, hogy Te mit szeretnél látni a másikban - és nyújtsd azt! Hidd el, a másik fél is közel ugyanilyet képlet el magának! A pozitív, nyitott hozzáállással, kedvességgel és vidámsággal általában nem nyúlhatsz mellé!

E) CSAK TERMÉSZETESEN!

Próbáld meg ötvözni a tudatosságot a természetességgel. A kommunikációt és a viselkedést érintő elemek hasznosak, de ha nagyon távol állnak a személyiségedtől, akkor biztosan nem leszel hiteles. A természetességnél nincs nagyobb aduász a kezedben, így ha magadat adod, ötvözve a fentiekkel, akkor komoly esélyeid lesznek!

+1) TIME OUT!

Ha úgy érzed, hogy valami rossz irányba megy, akkor tarts szünetet. Menj ki a mosdóba, kérj egy italt a pincértől, vagy menj ki pár percre, mondván, hogy egy gyors hívást el kell intézned. Akárhogy is, de biztosíts magadnak pár percet, amikor kiszállhatsz a helyzetből. Ez a Time Out, ami lehetőséget ad arra, hogy összeszedd a figyelmedet és az energiáidat. Gondold át, hogy jó-e így minden, és ha valamin módosítani szeretnél, akkor azt tedd is meg, ha visszatértél az asztalhoz!

Hogyan működik általában egy jó beszélgetés? Vagyis mindkét fél aktív, mesél magáról, reagának egymásra, egyik mondat hozza a másikat. Ha csak az egyik fél beszélne, akkor az unalmas lenne a másiknak, aki emiatt gyorsan elveszíthetné az érdeklődését a beszélgetés iránt. Vagyis hallgat, és nem is figyel.

Az aktív hallgatás máshogy működik. Itt aki hallgat, az is beszél, de nem mond semmi újat. 

És hogy mire jó mindez? A hatására oldódik a stressz, a felek nagyon közel kerülnek egymáshoz és hihetetlenül mély bizalom jön létre. Ezen kívül szimpátiát ébreszt a hallgató felé, és jó eszköz, hogy ne álljon be kínos csend a beszélgetésbe. Első találkozásoknál, randevúknál kiválóan alkalmazható, de sikeresek lehetünk vele a munkánkban, a gyereknevelésben és a párkapcsolatban egyaránt. 

A megtanulásához képzeljük el a következő beszélgetést:

Látjuk, hogy a hallgató szinte tükörré válik: elismétli a másik szavait, és közben folyamatosan biztosítja arról, hogy átérzi a helyzetét. Vagyis elfogadja a másikat és megérti a problémáit. Nem utolsó sorban pedig érezteti vele azt, hogy maximálisan rá figyel. Annyira, hogy magát soha meg sem említi.

ALAPSZABÁLYOK

1) Kizárólag a másik szavait mondhatjuk vissza! Annál többet belemagyarázni, vagy azt értelmezni és minősíteni TILOS!

2) Magunkról beszélni TILOS! Akkor is, ha annyi érdekes dolog jut közben eszünkbe, ami a témához tartozna. Ne feledjük, hogy ez most a másik félről szól!

3) Tanácsot adni és véleményt formálni TILOS! Ugyanis csak így tudjuk biztosítani a maximálisan elfogadó légkört a másiknak!

+1) Ne vigyük túlzásba! Maradjunk addig a szituációban, amíg az mindkettőnknek jó érzés lesz. Utána váltsunk vissza a normál állapotba, hogy megőrizzük a kommunikáció természetességét! Néhány perces aktív hallgatás már eléri a hatását. 

Gondoljunk bele alaposabban, hogy mi az, ami a legjobban hiányzik a legtöbb embernek? Hát éppen ez: hogy figyeljenek ránk, megértsenek bennünket és elfogadjanak a problémáinkkal együtt.

Kezdődik a hétvége, tegyünk egy próbát! Ha hazajön a család, akkor forduljunk így a párunkhoz, gyermekeinkhez. Kérdezzük meg, hogy milyen napja volt, mi történt ma, majd váltsunk át az aktív hallgató szerepébe. 

Néhány perc múlva máris elérjük a kívánt hatást: oldódik a stressz, közelebb kerülünk a másikhoz, mélyül a bizalom és az összetartás.

Tegyük a szívünkre a kezünket: ugye hogy ez az érzés az egyik legjobb a világon?

A szavak erejét kár lenne lebecsülni - sőt, ez a blogom fő témája is. És mire érné meg jobban odafigyelni, mint a gyermekeink nevelésére és szavak ottani szerepére?

Az előző cikkben már szerepelt a Pygmalion hatás, párkapcsolati oldalról. A gyereknevelés szempontjából nézve pedig talán még inkább érdemes megismerni a működését. A jelenség lényege, hogy a mások által megfogalmazott kritikát képesek vagyunk úgy magunkra venni, hogy végül valóban olyanokká válunk, mint amilyennek mások minősítettek bennünket. Olyan, mint egy önbeteljesítő jóslat: a kritikus szavak életre kelnek és a személyiségünk részévé válhatnak. A gyerek esetén ez a hatás még erősebb, mint a felnőtteknél, így igaz marad, hogy a szavainkkal ördögöt vagy angyalt is teremthetünk. 

Mert a szavaink építeni és rombolni egyaránt képesek - éppen ezért érdemes jól és jóra használni őket.

Vegyünk egy egyszerű példát: egyik szülő meséli a másiknak a játszótéren, hogy az ő gyerekének sajnos nem megy a matek. Sokszor meg is magyarázzák: nincs érzéke ehhez a tantárgyhoz, de érthető is, mert nekem sem ment. Ne legyenek illúzióink, a gyerekek figyelik, hogy mit mond róluk a felnőtt. és villámgyorsan azonosulnak a hallottakkal. Gyorsan működésbe lép a Pygmalion hatás: a gyerek olyan lesz, amilyennek őt jellemezték, vagyis rossz matekos. Akár volt alapja a kritikának, akár nem.

Pygmalion hatás VS. gyereknevelés 1 : 0

És hogy mi lesz ennek a vége? A gyerek már meg sem próbálja a matematika gyakorlását, hanem elkönyveli magában, hogy neki ez nem megy. Hiszen megmondta édesanyja is, akinek szintén nem ment a matek régen. Vagyis feladja a tanulást még az előtt, hogy komolyabban belevágott. volna.

És folytathatjuk a példák felsorolását: amelyik gyereknek azt mondják, hogy kövér, annak várhatóan egész életében testképzavara, vagy túlsúlya lehet. Akinek azt mondják, hogy "Rossz vagy!", annak állandó bűntudata lesz, ami szorongáshoz vezethet. Ugye nem ilyen jövőt kívánunk a gyerekeinknek?

Legyünk tisztában a felelősségünkkel: a szavaink és a kritikáink gyorsan beépülnek a gyermekeink éppen formálódó személyiségébe. Ehhez elég néhány mondat, amit rosszul és rossz helyen fogalmaztunk meg. A pokol útja persze jó szándékkal van kikövezve. Jót akarunk, és a jóra szeretnénk tanítani a gyerekeinket, akiknél jobban senkit nem szeretünk - mégis árthatunk neki.  

De akkor mi a megoldás? Nem lehet szembesíteni a gyereket a hibáival?

A válasz, hogy szemesíteni lehet ezekkel, csak nem mindegy, hogy HOGYAN!

Egyik alapszabály, hogy a kritika mellett MINDIG ISMERJÜK EL A JÓT IS a gyerekben. Így lesz önbizalma és egészséges önképe. Másik fontos szabály, hogy SOHA NE A TETTEST MINŐSÍTSÜK, HANEM MINDIG A TETTET! Vagyis ne mondjuk soha, hogy "Rossz vagy!", helyette mondjuk azt, hogy "Most rossz dolgot csináltál!"

Hiszen valóban ez az igazság: ő nem rossz, csak most olyat csinált, amit nem kellett volna. Éppen úgy, ahogy mi mindannyian - és nem csak gyerekkorunkban.

Pygmalion hatás VS. gyereknevelés 1 : 1

Úgy viselkedünk másokkal, amilyennek a látottak alapján tartjuk őket. Ebben nincs semmi meglepő - eddig.

Ekkor azonban belép a Pygmalion hatás, és a viselkedési mechanizmusban érdekes jelenséget tapasztalunk: ha az általunk megítélt emberek felé a véleményünket ki is mutatjuk, akkor ők szépen lassan elkezdik felvenni azokat a tulajdonságokat, amiket mi alkottunk róluk a saját fejünkben. Vagyis olyanok lesznek, amilyennek mi láttuk és nyilvánítottuk őket - függetlenül attól, hogy valóban igaz volt rájuk egy általunk látni vélt tulajdonság, akár nem.

Persze nem mindenki reagál így, és komoly eltérések vannak abban is, hogy ki milyen mértékben azonosul azzal, amit mi mondunk róla. De sokak megteszik, és vannak, akiknél ezzel komoly változást idézhetünk elő! Ez a hatás pedig nem feltétlenül pozitív. 

Képzeljük el azt a partnert, akinek lecsökkent a magabiztossága, és épp nem hisz annyira magában. Egy ilyen élethelyzetben lévő ember nagyon fogékony a Pygmalion hatásra, és csak még rosszabb helyzetbe hozzuk a kritikánkkal. 

Szavainkkal tehát ÖRDÖGöt és ANGYALt is teremthetünk, csak kitartó kritizálás kell hozzá!

Veszélyes játék ez, hiszen egyrészt  sokszor ok nélkül rosszat gondolunk és mondunk másokról. Ha eszerint is viselkedünk velük és kellően sokszor fogalmazunk meg kritikát, akkor mi magunk juttatjuk őket oda, ahol talán sosem voltak korábban. Egész egyszerűen ilyenkor belebeszéljük a másik fejébe, hogy ő rossz, sikertelen, semmire nem alkalmas, ügyetlen, stb. Lehet így csinálni, de készüljünk fel, hogy nem lesz jó vége!

Maradjunk a párkapcsolati helyzeteknél, és nézzük meg, hogy hová vezethet mindez. Ha például a párunkat folyton csak a hibáival szembesítjük, de soha nem adunk pozitív visszajelzést, azzal két dolgot érhetünk el:

1) Érvényesül a Pygmalion hatást, sikertelennek és esélytelennek érzi magát a másik, vagyis teljesen a padlóra küldjük az önbecsülését. Nem utolsó sorban ezzel egyben azt is megakadályozzuk, hogy stabil és erős társunk lehessen az életben. Vagyis neki és magunknak egyaránt rosszat teszünk.

2) Másik lehetőség, hogy a párunk ösztönösen elkezd menekülni, és megpróbálja minden áron megtalálni a számára szükséges dicséretet - nagyjából bárhol. Így aztán könnyen lehet, hogy hamarosan egy harmadik fél jelenik meg a kapcsolatban, aki néhány jó szóval máris megszerzi magának a partnerünket. 

Akkor mi a megoldás? Nem lehet elmondani a hibákat? Nem lehetünk őszinték a párunkkal?

Természetesen egyáltalán nem erről van szó, az őszinteség és a jó kommunikáció minden kapcsolat fontos alapja. Ezért a hangsúly inkább a HOGYAN-on van. Ehhez íme három jó tanács:

1) A hibák mellett tegyük szóvá a pozitívumokat is! Hajlamosak vagyunk arra, hogy a pozitívumokra ne jelezzünk vissza. Bezzeg a hibákat amint észrevesszük, máris szóvá tesszük ha kell, ha nem. Teremtsünk inkább egyensúlyt a jó és a rossz dolgokra való reagálásunk között és mondjuk ki mindegyiket! Így a pozitív támogatni fogja a negatívat és a másik félnek feldolgozhatóvá válik a visszajelzésünk.

2) A TETT-et minősítsük, de az EMBER-t! Így nem a személyiséget romboljuk le, hanem csak a hibára jelzünk vissza. Például ha azt mondanánk: "Már megint hogy lehettél ilyen szerencsétlen?" inkább mondjuk így: "Ez most valóban elég szerencsétlenül történt."

3) Döntsük el, hogy rombolni vagy építeni akarunk!? Soha ne szabad lebecsülni a szavak erejét, ezért meg kell próbálnunk az előnyünkre fordítani a Pygmalion hatást is. Nézzünk szembe a ténnyel: ha csak a rosszat jelezzük vissza a másiknak, azzal ROMBOLunk. Ha viszont inkább ÉPÍTeni szeretnénk, akkor fogadjuk meg a fenti tanácsot és alkalmazzuk őket minden nap.

Sokan lesznek hálásak érte családon, párkapcsolaton és barátságokon innen és túl is. Mivel a magunk környezetét tesszük így kiegyensúlyozottabbá, ezért végül a legnagyobb jót saját magunknak tesszük mindezzel,

Az evolúció törvénye alapján minden fő tulajdonságunk azért alakult ki, mert az a túlélési és a szaporodási esélyeinket javította. Mégis van néhány olyan jellemző, ami nem tűnik hasznosnak, mégis nagyon domináns: ilyen például a páva farktolla, ami inkább csak akadályozza az állatot abban, hogy menekülhessen a támadója elől. Vagyis akár az életben maradását is  nehezíti az állatnak, így az evolúció szabályai alapján meg kellene szűnnie - mégis létezik. 

Ezeknek a látszatra gyönyörű, de funkciójában mégis hátrányt jelentő részleteknek van egy nagyon fontos üzenete a több élőlény felé. Azt sugallja, hogy az egyed olyan erős, hogy még ezzel a hátráltató elemmel együtt is képes életben maradni. Vagyis a páva esetében a madár a farktoll hordozta veszélyből, a saját hátrányából kovácsol előnyt.

Ez csak egy példa a Zahavi-féle hátrányelvre (Handicap principle). Az elv azt mondja ki, hogy nincs olyan tulajdonság, ami ne érne többet a fajnak, mint a bele fektetett energia. Ez a páva esetén akár annak a lehetősége is, hogy nem fog tudni elég gyorsan menekülni egy eseteges támadó elől, mégis jobban jár így. Vagyis a hátránya alapján lesz erősebb, és élhet túl könynebben.

De vajon hogyan érhetjük tetten mindezt az emberek esetében? A választ egyszerű: leginkább a viselkedésben és a kommunikációban. Tipikus példa, hogy a hibáját magabiztosan beismerő, majd továbblépő embert szimpatikusabbnak és erősebbnek érezzük az után, hogy beismert a hibáját. Vagyis a hibából lehet előnyt kovácsolni az emberek esetében is - ráadásul tudatosan!

Másik példa az altruista viselkedésforma, vagyis a másokkal való törődés. Mivel az ösztöneink szerint saját magunk érdekeit kell képviselnünk, ezért a mások felé fordulás, mások érdekeinek figyelembevétele a saját esélyeinket, így erőnket is csökkentheti. Az egészségügyben dolgozók (mindig, de mostanában különösen), az önkéntesek esetében, vagy akár a szülőknél ugyanez történik. Az idejükből és az energiájukból áldoznak más emberek javára. Itt is jól működik a Zahavi-féle hátrányelv: azon kívül, hogy kivívják mindenki  elismerését a munkájukkal, erősebbek tűnnek mások szemében.

Mi a tanulság? Mindenképpen az, hogy nem kell félni a hibáinktól vagy attól, hogy néha olyat is tegyünk, ami az alapvető ösztöneinknek ellentmond. Ismerjük meg magunkat, ismerjük be a hibáinkat és ne féljünk másokkal törődni. A természet, azon belül a Zahavi elv is méltóképpen ellensúlyozza majd fáradozásainkat!

Ha jobban körülnézünk magunk körül, akkor rájövünk, hogy szinte minden nagy dolog egy kis lépéssel kezdődött. Sokan mondják, hogy a nagy célokat nem elérni nehéz, hanem elkezdeni.

A nagy célok ráadásul félelmetesek, és általában riasztóan elérhetetlennek tűnnek. Ez az az ok, ami miatt nem is indulunk el feléjük sokszor.

De ha csak nekifogunk az első lépésnek, akkor az már hozza magával a következőt, majd az is egy következőt. Ez a dominó hatás segít hozzá bennünket, hogy így elérjük a célunkat. A lényeg: LÖKJÜK MEG A LEGELSŐ DOMINÓT!

Olyan ez, mint például a főzésnél. Ha az a kérdés, hogy meg tudsz-e csinálni egy pekingi kacsát, akkor a válasz sokunknál az lesz, hogy NEM! Ha azonban ezt a nagy célt sok apró lépésre bontjuk, akkor egyből minden könnyűnek és megvalósíthatónak tűnik. ÉS VALÓBAN KÖNNYŰ MEGVALÓSÍTANI!

Meg tudod tisztítani a húst? IGEN!

Össze tudod keverni a gyömbért, a fahéjat, a szegfűszeget és a szójaszószt ? IGEN!

Rá tudod ezt kenni a kacsára? IGEN!

És lám, máris elindultunk, kifejezetten egyszerű lépésekkel. Nem a nagy célra koncentrálunk, hanem az egyes kis lépésekre. Így az egyik lépés már hozza a másikat, és máris sok lépéssel közelebb vagyunk a célunkhoz.

Hasonló módszer a Láb az ajtóban technika is. Az itt megjelent cikk a meggyőzés oldaláról nézi a technikát, de a mindennapi életben a lényege, hogy előbb egy kisebb lépést tegyünk a nagy előtt. A dominó módszer előnye, hogy nincs nagy lépés, mégis messzire juthatunk a segítségével.

Szóval Kedves Olvasók!

Hagytatok már valaha elsikkadni nagy álmokat, mert féltetek attól, hogy nem fog sikerülni? Vesztegettetek el órákat, napokat vagy akár éveket, amíg nem kezdtetek neki az álmaitoknak, miközben elég lett volna egyetlen perc az első dominó elindításához?

Ha igen, akkor itt az idő! Válasszuk ki egyet a  régi álmok közül, poroljuk le, és CSAK KEZDJÜK EL! Sokszor ezekkel a kis lépésekkel lehet a legmesszebbre jutni!

Értékesítésnél, meggyőzésnél általában mindennek az a célja, hogy a másik IGEN-t mondjon. Mégis sok nemmel lehet találkozni. Ezek némelyikéből viszont könnyen lehet IGEN-t varázsolni, és a meggyőzés máris sikeresebb lesz!

Például ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy „Bemész azon az ajtón?”, akkor a másik az IGEN és a NEM közül fog választani, és komoly esélyünk van az utóbbira. Az ajtó mögött valami új és ismeretlen dolog várhatja és emiatt inkább meggondolja, hogy egyáltalán kinyissa-e. De várhatóan nem fog bemenni rajta.

A kérdést azonban így is feltehetjük: „A piros vagy a kék ajtón menjünk be?”

Ha ugyanis az IGEN válaszon BELÜLI lehetőségeket kínáljuk fel választásnak, akkor már egészen más az esély az IGEN-ek és a NEM-ek arányára. Ilyenkor ugyanis mi emberek már általában nem gondolunk arra, hogy a NEM is lehet válasz. Egész egyszerűen a felajánlott alternatívákon belül gondolkozunk.

Mindez pszichésen is jobb érzés így, hiszen nem érezzük azt, hogy ránk kényszerítenek valamit. Igaz, hogy nem a valós lehetőségek közötti választás lehetősége került felajánlásra, de mégis úgy érezzük, hogy volt választási lehetőségünk.

Vagyis ha az IGEN válaszokon belüli lehetőségeket ajánljuk fel, akkor két olyan lehetőség közül választhat a másik, amelyek közül nekünk mindegyik tökéletes. 

Az értékesítés célja egyszerű: a másik menjen be bármelyik ajtón. Hogy az ajtók közül melyik kerül kiválasztásra, az már lényegtelen. Így lesz mindegyik ajtó egy sikeres alternatíva a sikeres értékesítőnek. 

Furcsa, de így működünk: ha nem mondják, akkor általában már nem vesszük számításba a lehetséges 3. választ, a NEM-legest.